Erdei iskola Klauzál módra – élménybeszámoló az ő tollukból

Az idén új helyszínre terveztük az erdei iskolánkat. Alföldi emberként a hegyek mindig is kedvencek voltak a maguk fenséges csúcsaival, vadregényes hegyi ösvényeivel. Ezért terveztünk is hegymászást, illetve sok kalandot az ártéri erdőben és a Duna vizén. Túránk egy igen esős napon indult, ami miatt a kezdetben Visegrádra beígért kirándulást felcseréltük a záró napi Szentendrei városi sétával bízva a jobb időben.

Szentendre mindig jó ötlet. Lenyűgöző a város kultúrája, az épületek, a hangulatos szűk utcácskák. Jó lehetőség a művészeknek az alkotásra, nekünk az újabb és újabb részletek felfedezésére. Esőkabátunkat először a marcipán múzeumban szárítgattuk, miközben rácsodálkoztunk arra a hatalmas munkára, amit képesek a cukrászok akár egy hetes munkával, több kilo marcipán felhasználásával véghezvinni. Michael Jackson jól megfér itt Diana hercegnővel, a hupikék törpikék csipkerózsikával, kastélyostól, mindenestől. Kis vásárlás után némi szabadprogram következett, kisboltok felfedezése, ajándékok vásárlása az otthoniaknak.

Izgatott társaságunk a főleg 5. és kevés 6. évfolyamos csapatunk a szállást nagy lelkesedéssel foglalta el. Minden szobában tusoló, WC, jó meleg fűtőtest igazán jól esett az esős nap után. Az udvar szuper, karámban kecskékkel, akiket bármikor lehetett simogatni, a Duna elkerítve, a kaja és a kiszolgálás maximális, némi fejtörést a szobákban lakó egyéb fajok okozták, nevezetesen a poloskák. Nem akartak ők mást, csak átvészelni valahol a telet, de mi nem arról álmodtunk, hogy épp a szobáink ablakain mászkálva. Szóval lassan be kellett látnunk, minden szobának lett egy-két önkéntes poloskabegyűjtője, illetve Rita néni, aki tekintélyét erősen növelve puszta kézzel is képes volt erre a feladatra, önként.

Az öt nap alatt az erdei iskola programjaiból íjászkodást, lovaglást, éjszakai túrát vállaltunk be bátorság próbával, de a legtöbb gyereknek a sárkányhajózás élménye jelentett a legtöbbet a túra végi értékelőlapon. Sokat tanul az ember ilyenkor önmagáról, a toleranciából, szeretetből, kötődésből és abból, hogy képesek vagyunk egyéni érdekeinket egyfajta csoportérdek alá rendelni egy jó cél érdekében. Nem is tudom mi a fontosabb ezek közül, de nem is biztos, hogy el kell dönteni. Sokat nyilatkoztak úgy, hogy rengeteg új élménnyel távoznak ebből a táborból, megtanulták, hogy érdemes várni, hogy csapatban dolgozni jobb, mint egyedül és hogy rengeteg csodás hely van Magyarországon és csodás dolog, amit igen is ki kell próbálni, hátha megtetszenek.

Ez a hét biztosan felért jó pár otthoni héttel tanulás terén is, hiszen itt soha nem unalmasak a feladatok, a Duna csobogását hallgatva pecabotot lehet fabrikálni botból, horgot hajlítani gombostűből és gilisztát keresni a kövek alatti nedves földben. Mindezt nem parancsszóra, csupán önmagunk kedvére. Csoda hát, hogy egyesek újra és újra eljönnének?

Sok a feladat, de mindenért pontokat elismerő szavakat és egymás odaadó pillantásait lehet kapni. Reggel pedig a világ legtermészetesebb dolga, ha egy szajkó kopogtat be az ablakon, jelezve, hogy ugrás, kezdődik a reggeli torna. Ez a túra tanárnak, gyereknek egyaránt nagy élmény és nagy fáradtság, de mindenképp megéri. Jó lenne, ha a több évtizedes Klauzálos láng soha nem aludna ki és minden évben egy csapat újra élesztené, az elődök nyomdokain haladva, akiknek örök hála jár érte. Köszönjük Kalmárné Hajdú Ibolya, Rácz Jánosné, Ősziné Kis Katika….és még sokan a szervező, csatlakozó tanárokból.

(Forrás: Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola, Szilágyiné Szabó Mónika)