Vásárhelyen rendezték meg a Csecsemő- és Kisdedgondozási verseny megyei fordulóját

Pénteken a HSZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája lelkes versenyzőkkel telt meg – ismertette a Vásárhely24.com
Héjjáné Borbás Anikó, a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezet hódmezővásárhelyi terület vezetője elmondta, a mai napon tartották meg a megyei Csecsemő- és Kisdedgondozási versenyüket, amire a megye városaiból – Szeged, Ásotthalom, Makó, Szentes, Hódmezővásárhely – érkeztek diákok.
Összesen 7 csapat mérte össze tudását: ifi kategóriában négy, míg gyermek kategóriában három csapat indult. A fiataloknak gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk: a kisgyermek ápolásának, gondozásának bemutatása, és egy reklám élőszereplős eljátszása várt rájuk, illetve előzetesen egy kabalát is készíteniük kellett.
A szituációs feladatban, ahol reklámot kellett megalkotni és eljátszani, a kézfertőtlenítés fontosságára kellett, hogy felhívják a figyelmet, úgy, hogy a kabalájuk is szerepeljen benne. Héjjáné Borbás Anikó örömmel mesélte, hogy volt olyan megoldás, ami a televízióban is megállná a helyét.
A hódmezővásárhelyi terület vezetője köszönetet mondott Hornyák János igazgató úrnak, hiszen bár szorgalmi időszak van, az iskolában helyet biztosítottak a versenynek, ami minden gond nélkül lezajlott, miközben a tanulás sem ütközött akadályokba.
Héjjáné Borbás Anikó kiemelte, a Vöröskereszt eszméjéhez hozzá tartozik, hogy prevenciós eseményeket tartanak, versenyeket szerveznek. A csecsemőgondozás azért is fontos, mert egyszer mindenkinek eljön az életében az a pont, amikor gyermekük lesz, így tudnak rá készülni. Hozzátette, látszott a fiatalokon, hogy sokat készültek, remek teljesítményt nyújtottak.
A megyei verseny előtt a diákok a saját iskolájukban mérték össze tudásukat. A tét nagy, hiszen az országos versenyre a két kategória első helyezettje jut tovább. Érdekesség, hogy az országos megmérettetés május 31-én, június 1-jén és 2-án szintén a térségünkben, Makó városában kerül megrendezésre. Csongrád megyét ifi kategóriában a szegedi Deák Ferenc Gimnázium GÓLYA TAXI, míg gyermek kategóriában a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Baby sitter csapata fogja képviselni.