Bán Csaba húsvéti üzenete: Isten mindnyájunkhoz személy szerint szól

Bán Csabával, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztorával húsvét alkalmával a Notre Dame tragédiájáról, az európai keresztyénségről, a hitről és az Istentől való jelekről beszélgettünk.

Hogyan készül a református egyházközség a húsvétra?

A vasárnap óta tartó nagyhét a református egyházközségben egy előkészítő hét a keresztyének legnagyobb ünnepére, a húsvétra, amelyet most hétvégén ünneplünk. Ez azt jelenti, hogy a hét minden napján – egészen szombatig – esténként különböző összejövetelekre, istentiszteletekre, imaalkalmakra kerül sor. Majd vasárnap és hétfőn ünnepi istentiszteletet tartunk, ahol három lelkipásztor kollégámmal szolgálunk együtt. Az egyik közülük Kun Ildikó, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola intézményi lelkésze, a másik Szabó Ákos, a Bethlen Gábor Református Gimnázium intézményi lelkésze, míg végül, de nem utolsósorban dr. Kádár Péterné kertvárosi hitoktató, gyülekezeti lelkipásztor. Együtt fogunk szolgálatot végezni. Ilyenkor az énekek, az igeolvasás és az imádságok is mind a feltámadáshoz kapcsolódnak. Nagy örömünkre ezekben a napokban a gyülekezet létszáma megnő, és aki csak teheti, együtt ünnepeli velünk a református Ótemplomban Krisztus feltámadását.

Milyen üzenettel bír húsvét, a feltámadás ünnepe a mai emberek számára?

János Evangéliumában olvassuk, hogy Magdalai Mária volt az első, aki elment Jézus sírjához, és elhengerítve találta a sír szájáról a követ, ahol pedig a sír üresen állt (Jn 20). Majd elfutott a tanítványokhoz, és egy fontos kérdést tett fel nekik, ami ma sem veszítette el aktualitását. Mária azt hiszi ugyanis, amit évszázadokon át, talán még ma is sokan, vagyis hogy elvitték – ellopták Jézus testét a sírból. Minek után ezt mondta a tanítványoknak: „..és nem tudjuk, hova tették.” (Jn 20,2)
Ebből a félmondatból akár egy kérdést formálhatunk, ami a következőképpen hangzik: Hová tették Krisztust? Vagyis hová tesszük Jézust életünkbe? Hová helyezzük a keresztyénséget? Hová tesszük szeretteinket? A mindenkori ember kérdése hangzik tehát el: Hová teszem az Isten Bárányát az életemben? Az emberi válasz viszont a hazugság, a lopás és a bántás felé visz. Ugyanúgy, mint akkor: „bizonyára ellopták a testét” – hangzott a válasz. Húsvétkor azonban nemcsak ez az örök emberi kérdés hangzik el, hogy hová helyezem a Feltámadott Krisztust az életemben, hanem felhangzik az Isten felől is ugyanez, hogy hová helyezi Ő az Egyszülött Fiút? János Evangéliumában erre igazán egy szó van: megdicsőítette. Megdicsőítette az Atya az Ő Fiát. Ez egy nagyon mély értelmű, bőséges mondanivalójú fogalom – megdicsőíteni, amely leegyszerűsítve mindannyiunk számára azt jelzi, hogy ma emberként úgy érdemes élni, hogy Jézus Krisztus életére és megváltására tekintünk. Ha őt középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe.

Mekkora értéke van napjainkban annak, ha valaki keresztyénként éli meg a mindennapjait?

A mai világ köztudatában már kevésbé értékes a keresztyénség és az Istenbe vetett hit az emberek számára. Holott ez egy kapaszkodó! Isten egy biztos pont, akinek kijelentései vannak a számunkra és a világ számára is. A mai Európa társadalmának viselkedése érdekes és ambivalens. A keresztyének száma a második világháború óta sajnos folyamatosan csökken. Itt nálunk ezt sokan a kommunizmusra fogják mindezt, ami nem maradéktalanul helytálló. Magyarországon a keresztyének száma jelenleg nagyjából kétmillióra becsülhető. Ez egy állandó statisztikai mutató, amely a jelek szerint akár növekedésnek is indulhat annak köszönhetően, hogy a társadalom részéről lassan, de biztosan történik egyfajta megerősítés, amely talán jó hatással bír majd az emberekre. Hadd tegyem hozzá, hogy a köztudatban a keresztyénség mellett, sokkal inkább a keresztyén kultúra megerősítése a cél, mégis azt gondolom, hogy ez egy jó és helyes irány, hiszen a keresztyén kultúra nemcsak fontos alapeleme Európának, hanem a keresztyén kultúra megerősítése vezethet tovább a keresztyén hit naponkénti megéléséhez.

Más életvitelt folytatnak azok, akik keresztyénként élik a mindennapjaikat, és rendszeresen gyakorolják a hitüket?

Igen, jól láthatóan más életvitelt folytatnak, akik keresztyénnek vallják magukat, és bizonyos rendszerességgel a hitüket is gyakorolják. Természetesen jó lenne, ha sikerülne megerősítenünk ezt a tendenciát, amit nevelés által tudunk leginkább elérni. Az egyházi oktatási intézményekben éppen azért sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk erre, mint az állami iskolákban. Büszkén mondhatom, ennek eredményei, pozitív hatásai már városunkban is jól látszanak.

Nagyhétfőn kigyulladt, és szinte porig égett a Notre Dame, aminek sokan szimbolikus üzenetet tulajdonítanak a keresztyénség európai helyzetét illetően. Tekinthető ez a tragédia egyfajta jelnek Istentől?

Mindamellett, hogy végtelenül szomorú és megrendítő erejű dráma Európa és a keresztyénség számára a Notre Dame pusztulása, azt gondolom, hogy igen: ez tekinthető jelnek. Mint ahogyan az szimbolikus volt az is, hogy olyan mértékben gyengült meg a katolikus egyház Franciaországban, hogy az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező törvényre hivatkozva levehették II. János Pál pápa szobráról a keresztet. Fontos hangsúlyozni, hogy Isten nemcsak a globálisan a világnak kíván szólni, hanem mindnyájunknak, személy szerint, vagyis az egyes embereknek is. Amikor ilyen tragédia történik, akkor érdemes belőle egyéni szinten és közösségeink vonatkozásában is levonni a megfelelő következtetéseket.

A Notre Dame nagyhétfői pusztulása értelmezhető úgy is, az Úr jelzett, közelít a végítélet, érdemes megerősíteni keresztény hitünket, céljainkat, viselkedésünket?

Tény, hogy ezeket az apró jeleket még egy keresztyén ember is nehezen veszi észre, és von belőlük tanulságot. Fontos, hogy igyekezzünk meghallani, észlelni, ami körülöttünk és velünk történik, még ha sokszor nem is könnyű azonnal megérteni azok okát, jelentését.

Fotó: Gémes Sándor