Országos szakmai rendezvényt tartottak Vásárhelyen az egészségügyben oktatóknak

A szakképzések rendszerében az utóbbi években fontos változások történtek. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szervezésében, csütörtök délelőtt Regionális Ágazati Szakmai Workshop-ot tartottak az egészségügyi technikai ágazatban oktató és szakmai érettségi vizsgában részt vevő pedagógusok számára.

Árva-Nagy Sándorné, a centrum főigazgatója és Soós Erzsébet az egészségügyi technikai ágazat szakértője
Soós Erzsébet, fogtechnikus mester, az egészségügyi technikai ágazat szakértője elmondta, a rendszer megváltoztatásakor onnan indultak ki, hogy vannak bizonyos képzések, amelyek érettségi után, míg mások érettségivel szerezhetők meg. Az oktatási rendszert egységesíteni szeretnék, így azoknál a szakmáknál, amelyeket korábban csak érettségi után lehetett tanulni, változtatásokat eszközöltek. Most már ezeknek a szakmáknak is van olyan része, tematikája, amit mellék szakképesítés formájában, érettségivel is meg lehet szerezni.
A fiatalok 9-től 12-ig évfolyamig megtanulják a mellék szakképesítést az összes egyéb, gimnáziumokban is előforduló tantárgyakkal együtt. Utána a 13. évfolyamon befejezhetik a szakmát, ahol már megkaphatják a főszakképesítést, ahonnan a ráépüléssel lehet kiteljesedni, illetve felsőoktatásba lehet jelentkezni.
Soós Erzsébettől megtudtuk, az új rendszernek hála, aki nem akar sok időt az iskolapadban tölteni, az a sikeres érettségi, és a szakmai feltételek teljesítését követően, el tud helyezkedni a mellék szakképesítésekkel is. További pozitívuma a változásnak, hogy a fiatalok 9-től 12-ig évfolyamig el tudják dönteni, hogy valóban akarják-e bármelyik szakképesítést, vagy teljesen mást szeretnének csinálni.
Hozzátette, akik ebben a szakmában dolgoznak oktatóként, azok azért felelnek, hogy a kikerülő nemzedék minél szélesebb látókörű legyen, és minél tájékozottabban tudjanak az iskolapadból a dolgozó emberek közé bekerülni.
A mai előadások főként az egészségügyi szakképzésben résztvevő oktatóknak szólt, az ő szakmai ismereteiket bővítették.