Lefagyasztott kutyatetemeket találtak Zalakomárban

Sznopek Veronika a delzalapress.hu információját megerősítve elmondta: a nagykanizsai rendőrök a múlt héten egy zalakomári házban hét, feltehetően német dog fajtájú kutya lefagyasztott tetemére bukkantak, továbbá egy élő német dogot is találtak.
A házban élő 45 éves német férfi a kutyákat összezsúfolva, rossz higiéniai körülmények között tartotta, ezért a rendőrök állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indítottak vizsgálatot, a férfi szabadlábon védekezhet – közölte a szóvivő.
A hírportál az Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala Facebook-oldalára feltett információ alapján azt írta: az élő kutyát az állatvédők magukhoz vették, de azt feltételezik, hogy zoofília – vagyis állatokkal folytatott szexuális kapcsolat – történhetett.
A szóvivő az MTI-nek erre vonatkozóan azt mondta: a rendőrök a helyszínen zoofíliára utaló nyomokat nem találtak, azt pedig még vizsgálják, hogyan pusztultak el az állatok, illetve miért fagyasztotta le őket a férfi.
mti, borítókép illusztráció, állat-tár.hu