Munkácsy-díjjal ismerték el Kotormán Norbert, vásárhelyi szobrász munkásságát
Nem sok család akad, amely több képzőművészt tud felsorakoztatni, mint a hódmezővásárhelyi Kotormán család.
– Hogy a testvéreimmel képzőművészettel „fertőződtünk meg”, ebben édesapánk a ludas. Ő volt az első, aki ebbe a bűvkörbe került. Jelentkezett a főiskola festőművész szakára, de elsőre nem vették fel. Többször nem is próbálkozott. Dekoratőr lett, de megmaradt a művészetek iránti rajongása. Ez abban nyilvánult meg, hogy folyamatosan rajzolt, festett, mintázott, szobrokat készített a szabadidejében – idézte vissza képzőművészeti vénája eredetét a Hódmezővásárhelyen élő Kotormán Norbert, aki idén kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült.
Kotormán Norbert útja a művészeti szakközépiskolából a képzőművészeti egyetemre vezetett. A mesterképző után pedig DLA képzés következett Pécsett. – Nagyon jó mestereim voltak. Bár már az egyetemi évek alatt is dolgoztam, ez az időszak mégiscsak egyfajta buroknak számított. A tanulmányaim befejezése és egy sanyarú év után jött a lehetőség. Beugrottam az Iparművészeti Egyetemre egy félévre tanítani. Felköltöztem Budapestre, és ott ragadtam 10 évre. Rövid hazajövetel után öt év Dunakanyar következett. Jó hét esztendeje költöztem haza a szüleimhez, a vásárhelyi Kotormán-tanyára. Építettem magamnak egy saját kuckót. Most azt érzem, hogy itt megnyugodtam. Ismerem a hely korlátait és nagyszerűségeit. Koromnál fogva engem már jobban érdekelnek a nagyszerűségei. Élvezem a nyugalmat, az itteni tempót, az emberi nyitottságot, segítőkészséget, ami itt, Vásárhelyen körülvesz – mesélte a művész.
Kotormán Norbert alkotásai itthon és külföldön is ismertek. Sokat dolgozik a bátyjával, Kotormán Lászlóval.
– A nagy munkákat általában ketten készítjük, mert a szobrászat nem egy magányos műfaj. Nem ritka, hogy teamek dolgoznak egy-egy művön, mire az a helyére kerül, főleg egy nagyobb méretű, kő vagy bronz köztéri alkotás esetében. Tavaly fejeztük be például az Országos Közjegyzői Kamara székháza előtti két nagy bronzfigurát. Idén készült el a régi Gázgyár területén, a Graphisoft Parkban egy új szobrom. Érdekes volt a megrendelő hozzáállása. Azt mondta, csináljak valamit a térre. Ez az igazi alkotói szabadság. Olyan szobor készült, ami eszembe jutott a miliőről. Ez nem más, mint A megfáradt Heraklész című munkám. Nagyon szeretem a Kisorosziban lévő picike Szent Erzsébet-szobrom. Egy nagyon elhanyagolt területet rehabilitáltunk a testvéremmel és egy építésszel közösen. Ennek lett éke a szobor – osztotta meg a szobrász.
Kotormán Norbert nem csak bronzból alkot. – Nagyon szeretek kővel és fával is dolgozni. Megszerettem a kortárs anyagokat, a műanyagot és a purhabot is. Ha az ember tudja, hogyan kell használni ezeket, meggyorsítják a munkát, hamar látható az eredmény. Különös karakterek létrehozására is alkalmasak. De ami éppen a kezembe akad, mindenből szívesen alkotok szobrot, legyen az kókuszszőr vagy vászon – tette hozzá.
A művész nemcsak itthon, külföldön is sokat dolgozik, például az Arab Emirátusokban vagy Olaszországban.
– Időről időre izgalmas munkáink vannak. Caravaggio, a legnagyobb olasz barokk festő maradványait halála után 400 évvel találták meg egy toszkánai tömegsírban. A művész szülőhelyén egy olasz szobrászművész készítette el a sírját. A csontjait viszont Rómában egy panteonban helyezték el. Ide kellett egy mellszobrot készíteni. A pályázaton 9 olasz szobrász indult, illetve mi, a testvéremmel. Mit ad Isten, mi nyertünk. Nagyon kedves munka volt. Most a talapzat készül hozzá, de az nem a mi feladatunk.
Az 52 éves művész több elismerésben is részesült pályafutása során. 1994-ben Herman Lipót-díjat kapott, 2002- ben pedig Derkovits-ösztöndíjat. – Nem vagyok egy kiállítós művész, mivel nagy méretű szobraim vannak, amelyek nem mindig férnek be a kiállítótérbe. A szállításuk is nehézkes, és közben nagy a sérülésveszély. De a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatra, ha van olyan friss munkám, amit úgy érzek, hogy meg szeretnék mutatni, viszek alkotásokat. Itt is kaptam több elismerést. A díjak azok azért fontosak, mert egy szobrász csak évente egyszer-kétszer lép közönség elé, abban a néhány percben, amikor felavatják az alkotását. Egyébként ül a műteremben, és dolgozik. Nincs visszajelzés, mint a színészeknél vagy a muzsikusoknál. A Munkácsy-díjnak is nagyon örülök. Szakmai értelemben a legkiemeltebb állami díj. Még friss dolog, de remélem, hogy komoly lendületet ad a további munkámban.
A teljes interjú ITT olvasható.
Kapcsolódó cikkünk:
Kerékpárok címmel nyílt kiállítás Vásárhelyen, kerékpár nélkül, bámulatos szobrokból
Forrás és fotók: delmagyar.hu/Kovács Erika
