Monspart Sarolta: egy családban a nő az egészség karmestere
Hódmezővásárhelyen vendégeskedett a tájfutás nagyasszonya, Monspart Sarolta.
A minap a Szeretem Vásárhelyt Egyesület alapító tagja, Nagy Gyöngyi beszélgetett Monspart Saroltával, a Nyugdíjas Lakóparkban megrendezett Hagyomány és Modernitás – Női szerepek a 21. században című előadás-sorozat keretén belül.
Az eseményt megelőzően a tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok és sífutásban hatszoros magyar bajnok a Promenad.hu-nak is szívesen nyilatkozott.
Miért választotta annak idején a tájfutást?
Annak, hogy tájfutó lettem, több oka is volt. Az egyik az otthonról való, jó értelemben vett menekülés. Ugyanis a szüleim végtelenül aranyosak, szigorúak és igen konzervatívak voltak. Ám révén annak, hogy három öcsém volt, a legtöbb segítség, amely a ház körül adódott, mind rám szakadt volna, ha nem kezdtem volna el szakkörökre és sportra járni iskolaidőn kívül. Emellett vonzott benne, hogy egy kicsit szellemi és egy kicsit fizikai sportnak is bizonyult, ami kihívást jelentett, és nem mellesleg tetszett az is, hogy ezt a fajta sportot sok, szép derék fiú űzte.
A rengeteg kiemelkedő eredmény, elismerés és díj mennyiben határozta meg a mindennapjait, attól függetlenül, hogy ideje korán abba kellett hagynia a versenyszinten űzött tájfutást?
Valóban idejekorán szakította meg sportpályafutásomat a kullancs okozta betegség (enkefalitisz), ám ennek ellenére mégis a mai napig meghatározza az életemet az a szakasz, amikor még aktívan sportoltam. Ugyanis egy élsportolónál az első helyen mindig a mozgás áll, történjen bármi. És ezt nehéz elengedni. Sőt, nem is igazán lehet. Ezért aztán a betegségemet követően többször újra megpróbálkoztam a tájfutással. Persze sokkal rosszabb időt és kevesebbet tudtam kihozni belőle, mint, amennyit reméltem. Ma már viszont egyáltalán nem tudok sportolni, és ez szörnyű érzés. Az első 34 évet 34 szolgálati év követte, amelyben edzésterveket írtam, tanácsokat adtam, klubot vezettem, szóval egyfajta hírnöke voltam az egészséges életmódnak és a mozgásnak egyaránt, minden korosztályra kiterjedően.
Különlegesnek számított nőként tájékozódó futással foglalkozni?
Sajnos igen. Ezért lázadtam is. Ez egyébként jellemző az egész személyiségemre és életemre egyaránt. A lázadás, az őszinteség és a nagyszájúság mindig is hozzám tartozott. A mai napig képes vagyok harcolni azért, hogy egy-egy ügy célba érjen. És azt gondolom, hogy nőként ez feladatunk is. Fontos, hogy ugyanolyan lehetőségeink legyenek és egyelő partnerként kezeljenek bennünket, mint az ellenkező nemet. A kérdésre válaszolván, igen, kijelenthetjük, hogy nem volt megszokott a nők körében a tájfutás.
Mivel foglalkozik most?
Életem harmadik szakaszában úgy döntöttem, hogy a nyugdíjasok mellé állok, és megpróbálom az ő érdekeiket érvényesíteni minden területen. Jelenleg az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózat vezetője vagyok, és a nyugdíjasoknak népszerűsítem a mozgást, továbbá három kerületben vezetek gyaloglóklubot.
Mik a tapasztalatai, mennyire nyitott ma a magyar ember az egészséges életmód irányába?
Folyamatosan járom az országot, és azt látom, hogy elméletben mindenki egész sokat tud a témáról, csak a gyakorlatba képtelenek mindezt beépíteni. Köztudott, hogy a magyar embereknél kulcsfontosságú dolog az evés. Viszont nem tudják kompenzálni a mozgással. Többek között ezért is bírnak kiemelkedő szereppel a nők a családban. Ugyanis ők az egészséges életmód karmesterei. Rajtuk áll, hogy mit fogyaszt a család minden tagja. Ennek okáért hát, ha tehetem, az előadásaimon megragadom az alkalmat, hogy elmondjam nekik, mekkora felelősség nyugszik rajtuk ezen a téren is. Határozottnak kell lenni, kitartónak és erősnek, és akkor képesek leszünk a megfelelő mozgással elérni, hogy egészségesek legyünk, de mindeközben jókat is együnk.
A zárókérdésem pedig az lenne, hogy mit jelent ön számára maga a sport és azon belül a tájfutás?
Mindent jelentett egészen odáig, még űzni tudtam. Ma már viszont az is nagy öröm, hogy gyalogolni tudok, egyedül, bot és kerekesszék nélkül, a saját lábamon.
Fotó: Gémes Sándor
