A hét embere: a székkutasi állatorvos sikerének titka a felesége támogatása

A hét embereként ezúttal a friss székkutasi díszpolgárt, Makay Attila állatorvost mutatjuk be.

A település állatorvosát március 15-én díszpolgári címmel tüntették ki, ennek apropója kapcsán munkásságáról, a hosszú házasság titkáról és a díszpolgárságról kérdeztük.

Makay Attila harmadik generációs férfiúként érkezett a családba, ahol szinte nem volt kérdés, hogyha felnő, belőle is – pont úgy, mint a testvéreiből, akik szintén fiúként látták meg a napvilágot – állatorvos lesz, hiszen nagyapja, édesapja és bátyjai is mind ezen hivatásnak éltek.

– 1968. szeptember 16-án kezdtem meg munkásságom állatorvosként Székkutason, ám az idáig vezető út nem volt sem egyszerű, sem akadálymentes. A szüleink a testvéreimet és jómagamat is az állatok iránti szeretetre és gondozásra neveltek. Apánk amellett, hogy állatorvosként tevékenykedett, gazdaságot is vezetett az édesanyámmal együtt. Az abban való teendők ellátásába mi is be lettünk fogva. Ez pedig időközben oly annyira természetessé és szerethetővé vált a számunkra, hogy az idő múlásával nem volt kétség afelől, hogy tanulmányainkban is ezen az úton járunk majd tovább. Akkoriban viszont az anyagi helyzet és a politika nem tette mindezt oly egyszerűen lehetővé. Így a hatvanas évek elején, gimnáziumi éveimet követően Budapestre kényszerültem, segédmunkásnak a Hajtóműgyárba. Évről évre azon igyekeztem, hogy felvételt nyerjek az egyetemre, és végre elsajátítsam az állatorvosi hivatás minden apró részletét, viszont rendszeresem akadályokba ütköztem. Mindeközben pedig katonai behívót kaptam. Ott aztán segítséggel ugyan, de előbb leszerelhettem, mint a többiek és így 1963-ban megkezdhettem állatorvosi tanulmányaimat. Nehezen ment a beilleszkedés és a padok közti lét megszokása három évnyi kihagyás után, viszont igyekeztem minden szálat megfogni és elsajátítani annak érdekében, hogy jó állatorvos legyen belőlem. Rendszeresen részt vettem az órákon, elvégeztem a gyakorlati munkákat és mindeközben nagyon örültem, hogy végre azzal foglalkozhatom, ami érdekel és amit igazán szeretek. Jelessel végeztem, majd ezt követően Székkutason édesapámat váltottam a szakmában

– kezdte gondolatait Makay Attila.

Az állatorvos minek után leváltotta édesapját, aki nyugdíjas éveibe lépett, még hosszú éveken keresztül tőle kért segítséget és tanácsot. Majd a rutin és az évek egyre inkább megerősítették tudását és képességét.

– Fél évig dolgoztam gyakornokként, azután hatósági állatorvos lettem. A háztáji és a nagyüzemi állatokon végeztem a munkát. Leginkább a sertésekre, a marhákra és a juhokra specializálódtam. Ezen pozícióban egészen 2006-ig dolgoztam, azóta pedig egyéni vállalkozóként, avagy magánállatorvosként végzem dolgozom a településen és környékén

– mesélte az állatorvos.

Elmondta, hogy napjainkban a háztáji állatok mennyisége egyre csak csökken és, hogy a nagyüzemekből is igen kevés maradt meg a környéken. Ennek okáért a munka, amit közel negyven évig többed magával végzett, ma már kijelenthetjük, hogy egymagára kevés.

– Az elmúlt évtizedekben bőven kijutott a munkából. Nemcsak nappal, hanem éjjel is ügyeltem állatorvosként. És nemcsak itt Székkutason, hanem a környező településeken is tevékenykedtem, a kollégáimmal együtt. Ez ugyan rengetek erőt, energiát és fizikai állóképességet emésztett fel, mégsem éreztem magam fáradtnak soha. Nem éreztem tehernek mindezt, és mindig, minden egyes alkalommal örömmel láttam el az állatokat, ha tudtam. Mert tény, hogy nem mindig ment minden segítség nélkül. És, mint ahogyan azt apám is megmondta, ha segíteni nem tudok, ártani sose ártsak. Én pedig ezen tanács tudatában végeztem a munkám, nap mint nap. Rengetek ismerősre, barátra szert téve ezáltal. Született sok, kedves kis történet, amelyek a köztudatba élnek.

Hadd éljek egy példával; Nagymágocson ügyeltem akkor, amikor éjszaka behoztak egy kutyát. A gazdája, amint meglátott, azt kérdezte, én vagyok-e az az állatorvos, aki nem szereti a kutyákat. Én pedig nagyon őszintén azt feleltem, hogy én bizony. De ez viszont nem azt jelenti, hogy nem segítek rajta. Tagadhatatlan, hogy tanulmányaim és gyakorlati tapasztalataim is sokkal inkább a haszonállatokra orientálódtak. Ennek okáért valahogy sohasem tudtam igazán megszeretni sem a kutyákat, sem a macskákat és valljuk be, a kistelepülések, falvak és tanyák világában velük mindig is kevesebb baj volt

– osztotta meg velünk a doktor úr.

Elmesélte azt is, hogy felesége, aki mindig minden lépésében támogatta, három gyermeknek adott életet, két lányuk és egy fiúk született. És, hogy a fiúk úgyszintén állatorvosi pályára lépett. Emellett kifejtette, hogy mi a titka annak, hogy Makaynéval immár ötven éve alkotnak egy párt.

– Kijelenthetem, hogyha a feleségem nem lett volna mindvégig ilyen hűséges, és nem támogatott volna mindenben, akkor nem lettem volna ennyire sikeres és keresett a szakmámban. Időre megfőzött, nevelte a gyermekeinket, elvégezte a házimunkát, mindeközben pedig minden pillanatban figyelt rám is. Azt hiszem, a titok nem más, mint megérteni a másikat. Tisztelni és becsülni azért, hogy ott van az ember mellett, kitart és figyel rá. Naponta 12-14 órát dolgoztam, jól éltünk, kiiskoláztattuk a gyermekeinket mégis, alig láttuk egymást. De tudtuk, hogy egyikünk számára sem érne az élet semmit a másik nélkül

– mesélte Makay Attila.

A tömegmunkák, a vérvételek és az ellések tartoztak és tartoznak mind a mai napig a kedvencei közé. És mivel ma már sokkal kevesebbet dolgozik, egyre több időt tölt a feleségével. A hosszú évtizedeken át tartó munka pedig idővel meghozta gyümölcsét, ugyanis március 15-én Székkutas díszpolgárává avatták.

– Meglepett, de ugyanakkor nagyon jól is esett az az elismerés, amiben múlt hét pénteken részesítettek. Természetesen számomra ez egy meghatározó visszaigazolása annak, hogy Székkutas lakosai elégedettek a tevékenységemmel, a személyemmel és mindazzal, amit pályafutásom alatt leraktam az asztalra, kiemelkedőbbé téve ezzel a község munkáját és életét. Ezúton ígérem, hogy amíg az egészségem engedi továbbra is azon dolgozom majd, hogy a településen és a környékben élő állatvilág egyaránt egészségesen éljen és fejlődjön.

Fotó: Gémes Sándor