Márki-Zaynak fogalma sincs melyik vásárhelyi projekt kapcsolódik a másikhoz

Fórumot tartott Hódmezővásárhely polgármestere kedden este a Sutuban, ahol többek között a városban zajló és hamarosan átadásra kerülő projektekről is beszámolt.
Márki-Zay Péter elmondta, elkészült a forgalomcsillapított övezet és kerékpárút kialakítása a Hősök terén az Imre József utca és a városháza között. Szerinte ez a beruházás egy csomagban van a Zöld Vásárhely programmal, mely keretében például a volt Kossuth helyén épül(t) pihenőpark. Pedig nem.
Apró bakinak tűnhet, de a valóságban a kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz. TOP-os forrás mindkettő igaz, még a jelölésük is hasonló (TOP-6.3.2-15-HM1-2016-0001 és TOP-6.4.1-15-HM1-2016-00001) de a Hősök terén végezett beruházás a Marosleléig vezető kerékpárút projektjével szerepel egy pályázatban és csomagban, a Kossuth helyére épített park pedig a Zöld Vásárhely program része a Hóvirág utca végén található Ketrec felújításával és az Európa Parkban végzett kisebb beruházással egyetemben.
Ennyit azért illene tudni – de talán fontosabb észben tartani azt, hogy a londoni repülőjárat helyett nehogy a jerevánira csekkoljon be az ember…
Hivatalos oldalak ITT a két projektről.
Maroslelei bicikliút és Hősök tere projekt.
Zöld Vásárhely projekt a Kossuth helyén épült parkkal.
Fél éve még jól tudta a részleteket a polgármester – a Maroslele felé vezető bicikliút Batidán megtartott projekteseményén felolvasta, a Maroslele felé épített kerékpárút-projekt másik eleme a Hősök terén forgalomcsillapított övezet kialakulása.