Igényre szabva indulnak a tejipari gyakorlati napok

Az ingyenes szakmai eseményeken a résztvevők az oltós alvasztású sajtok és a savas alvasztású tejtermékek előállításával ismerkedhetnek meg.
Újragondolta a 2019-es „Tanuljunk együtt!” programok tematikáját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága. A lényeges, elméleti alapokon nyugvó gyakorlati ismeretek átadása mellett az idei tematikák összeállításánál cél volt, hogy a beérkezett tagi visszajelzéseket és az előző évi tapasztalatokat figyelembe véve további szükséges és hasznos tartalommal bővüljenek a programok.
Ennek megfelelően a már korábbi gyakorlati napok valamelyikén résztvevő tagok is találkozhatnak újdonságokkal. A 2-2 napos, kiscsoportos üzemi program keretében résztvevőink jeles elméleti és gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a savas és oltós alvasztású termékgyártásról. A savas és vegyes alvasztású tejtermékek program esetében újabb termékek kerültek a tematikába, így ebben a félévben elsősorban a kettős alvasztású termékek (pl. leveles túró) és a krémesített termékek (pl. krémtúró) gyártástechnológiájával ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Az oltós termékgyártás esetében a feldolgozással most ismerkedő tagjainknak továbbra is biztosítjuk az alapvető ismeretek megszerzését a kezdő csoportban, míg a gyakorlott előállítók a haladó csoport programja szerint megismerhetik a sajtminőséget befolyásoló tényezőket és a sajthibákat, továbbá konzultálhatnak a saját előállítású sajtok érzékszervi tulajdonságairól.
A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Időpontok, tematikák:
- április 3-4. – Oltós alvasztású sajtok készítése (kezdő csoport)
- április 24-25. – Oltós alvasztású sajtok készítése, sajthibák (haladó csoport)
- május 15-16. – Savas és vegyes alvasztású friss sajt készítése (haladó csoport)
A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként maximum 12 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget.
Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a [email protected] címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.
Forrás: NAK, borítókép illusztráció, agronaplo.hu