A családvédelmi akcióterv négy pontja lép hatályba július 1-jén

Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be.
A bölcsődefejlesztési program – a jelenlegi 50 ezer férőhely 70 ezerre bővítése – hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető – tájékoztatott, hozzátéve, hogy a kormány, ha lehetséges, már pénteken, de legkésőbb jövő kedden benyújtja a szükséges törvénymódosítási javaslatokat az Országgyűlésnek.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány célja, hogy javuljanak a demográfiai folyamatok. Míg a szocialista-liberális kormányok családellenes politikájának következményeként a demográfiai helyzet soha nem látott mélységbe zuhant, addig az Orbán-kormány a családtámogatási rendszer átalakítása mellett döntött, a fenntartása pedig stratégiai cél – mondta, kijelentve: a statisztikák azt igazolják vissza, hogy a gyermeket vállaló családok ma jobban élnek, mint 2010-ben.
A falusi csokkal kapcsolatban is döntött a kabinet – folytatta a miniszter -, és a korábban ismertetettnél kedvezőbben határozta meg a települési kört, így minden olyan kistelepülés, szám szerint 2373, részt vehet a programban, ahol csökkent a népesség (nem csak azok, ahol a népességcsökkenés az átlagosnál nagyobb mértékű). Az indokolatlan áremelkedések elkerülése érdekében arról is határoztak, hogy lakásvásárlásra a 10 millió forintos összeg legfeljebb fele fordítható, a másik fele pedig felújításra, bővítésre. Felső négyzetméterkorlát nincs – tette hozzá.
A cél a falvak elnéptelenedésének elkerülése, a falusi életforma népszerűsítése – erősítette meg.
A szakképzési programot illetően közölte: sikeres volt a német modellt átvéve bevezetett rendszer, de további lépésekre van szükség. A vállalkozói érdekképviseletekkel egyetértésben alkottak tervet a szakképzés kibővítésére és megerősítésére, hogy minél több fiatal rendelkezzen egyszerre szakmával és érettségivel – magyarázta. Hozzátette: az osztrák rendszer számtalan elemét vettek át, és aki 14 évesen úgy dönt, hogy majd az érettségi mellett szakmát is szerez, az ösztöndíjra számíthat az államtól.
Magyarországon a munkavállalás felső határa ötmillió ember, jelenleg 4,5 millió munkavállaló felett vagyunk, de vendégmunkások tömegére nincs szükség – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a lakásvásárlási illeték mentességi határának felülvizsgálatát javasolta, Gulyás Gergely azt közölte: nincs kormánydöntés a kérdésben, de áttanulmányozzák majd a jegybank versenyképességi tervét. Hozzátette: az MNB és a Pénzügyminisztérium versenyképességi javaslatcsomagja kölcsönösen jó, de más-más időhorizontról szól.
A Magyar Posta vezetőinek fizetését firtató felvetésre a Miniszterelnökség vezetője azt felelte: a kormányfő utasítása alapján aki az állami szférában dolgozik, az minden juttatással együtt sem kaphat havi 5 millió forintnál többet.
(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; MTI fotó/Soós Lajos)