Itt az újabb jobbikos magyarázkodás

Nem kellett sokat várni, hogy a mártírkodás folytatódjon. Kiss Attila után most Zeitler Ádám a soros. Az egyébként tényeket alapuló cikkünk megjelenése előtt több mint egy nappal megkapta az őt érintő kérdéseket, amelyekre válaszolva természetesen lehetősége lett volna megszólalni, ám nem élt vele -írja a Makó Híradó.
Március 2-án este került ki portálunkra az anyag, amelyben a decemberi makói tüntetésen részt vevő Szegedi Civil Háló vezetője által is támogatott Melegség és megismerés című, iskolákba szervezett érzékenyítő tréningekről számoltunk be. Mint megírtuk, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület programjában a honlapon megjelenő tájékoztatás alapján két meleg felnőtt – lehetőség szerint egy férfi és egy nő – vállalkozik arra, hogy beszélget a fiatalokkal a melegségről, saját történetén, életeseményein is szemléltetve azt.
A Szegedi Civil Háló a közösségi oldalán ennek ismertetőjét osztotta meg, Tarnay Kristóf Ábel pedig ezzel kapcsolatban a Szegedmának elmondta: ez a program szerinte fontos problémára kínál megoldást, szervezetük pedig jó kapcsolatot ápol az LMBT Közösségért csoporttal.
Mivel felszólalóként Zeitler Ádám makói önkormányzati képviselő is ott volt a tüntetésen, és az internet gyakorlatilag tele van a homoszexualitást szexuális magatartászavarnak, betegségnek bélyegző jobbikos politikusok nyilatkozataival, joggal merült fel, hogy a választókerületi elnök tudta-e kivel lép színpadra, illetve egyáltalán mit gondol ezekről a képzésekről.
Zeitler Ádám több mint egy nappal a cikkünk megjelenése előtt teljes mértékben korrekt tájékoztatást kapott erről, és kérdéseinket is természetesen elküldtük neki, amelyre nem válaszolt.
Helyette a jobbikos háziportálon megy a magyarázkodás, miszerint sem a tüntetés előtt, sem a tüntetés után nem találkozott a Szegedi Civil Háló vezetőjével, tevékenységüket nem ismeri, a cikkünkben említett érzékenyítő tréningekkel pedig nem ért egyet.
– Természetesen ez az írás sokkal kevesebb emberhez jut majd el, mint a lejárató cikk. – teszi hozzá a Makói Csípősnek, amely kijelentés ugye azért furcsa, mert válasz hiányában nyilván lehetőségünk sem volt közleményét megjelentetni.
A választókerületi elnök emellett a jól bejáratott módon lejárató kampányt is emleget, felhozva azt a kommentet, amely hónapokkal korábban „melegnek állította be” a Facebook-oldalunkon. Persze azt már elfelejti megemlíteni, hogy az említett hozzászólás pillanatokon belül törlésre került, illetve szerkesztőségünk világosan és érthetően elhatárolódott tőle.
Bárcsak ilyen elítélő állásfoglalást látnánk akár Zeitler Ádámtól, akár a Makói Csípőstől, amikor Kiss Attila legnagyobb támogatójának, Márki-Zay Péternek a szimpatizánsa veréssel fenyeget meg egy munkáját végző operatőrt. Akiről nem mellesleg kiderült, a hódmezővásárhelyi jobbikos önkormányzati képviselő, Molnár Lászlóné fia.
Mindenesetre egy biztos: jobb lenne odafigyelni, hogy a nagy ellenzéki összefogásban mihez adja a nevét a makói Jobbik, mert a hasonló húzásokkal nem biztos, hogy elnyerik a megmaradt szimpatizánsok támogatását.
Szívesen választókerületi elnök úr. Segítünk, ahol tudunk.
Az előzményről megjelent cikk ITT olvasható.
Nagy Szabolcs
Makó Híradó