Összefogás helyett versenyt hirdetett az MSZP

Összefogás helyett versenyt hirdetett az MSZP az ellenzéki pártok között a májusi európai parlamenti választásokra. Ujhelyi István szerint végleg eldőlt, hogy most sem lesz közös lista, ezért nem szabad hagyni, hogy a kis támogatottságú pártok elvigyék a szavazatokat. Elemzők szerint ilyen lehet a Momentum és az LMP is: ők ugyanis valószínűleg az ötszázalékos küszöböt sem érik majd el – közölte az M1 Híradója.
Versenyhelyzet van az ellenzéken belül, a pártoknak májusig egymás ellen is meg kell küzdeniük. A szocialisták európai parlamenti képviselője szerint nyilvánvaló, hogy az ellenzéki erők között ezúttal sem lesz együttműködés. Az MSZP-nek így meg kell akadályoznia, hogy a választók az európai parlamenti választásokon helyettük más, kisebb támogatottságú pártokra szavazzanak.
„Mi, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége leszünk a legnagyobb Európa-párti erő. Aki ránk voksol, az egész biztos lehet abban, hogy nem vész el a szavazata” – fogalmazott Ujhelyi István.
Csakhogy a Jobbik is ugyanezt állítja magáról. Bana Tibor, a párt alelnöke szerint pártja az öt évvel ezelőtti eredményénél sokkal több mandátumot szerez majd.
Bár korábban többször felmerült az együttműködés és a közös lista lehetősége, a pártok alig néhány hónap alatt ismét egymás ellen fordultak. Az ellenzéki EP-helyeket mostanra Gyurcsány Ferenc pártja is magának akarja.
„Öt évvel ezelőtti európai választásokon – nagyon nagy meglepetésre – a DK 10 százalék körüli eredménnyel két mandátumhoz jutott az Európai Parlamentben, ezért nagyon-nagyon csalódottak lennénk, ha ezt minimum nem tudnánk megismételni ezen a választáson” – mondta Molnár Csaba, a párt EP-képviselője.
És pártja mögött álló tömegről beszélt az LMP-s Vágó Gábor is. Az EP-listavezető szerint májusra megduplázzák mostani támogatottságukat.
A Nézőpont Intézet februári adatai szerint viszont az LMP jelenleg egyetlen európai parlamenti helyre sem számíthat. Ők ugyanis az egyik olyan párt, amelyik mostanra épphogy eléri az ötszázalékos küszöböt. Hasonló eredményt várnak a Momentumtól és a Mi Hazánk Mozgalomtól is. Míg a szocialisták és a Jobbik támogatottsága a legjobb esetben is három-három, addig a DK-nál két mandátumra lehet elég – közölte az M1 Híradója.