A hét embere: nem akarok skatulyában élni csak azért, mert műlábam van

Eezúttal a hét embereként a szegedi Máté Rolandot mutatjuk be olvasóinknak.

Az MTVA szerkesztő-riporterének élete fél évvel ezelőtt, egyik napról a másikra változott meg teljes egészében, amikor is egy jól sikerült péntek estét, egy a rosszullétektől teli szombat délután követett. Mindezt megelőzően a délelőtti órákat panaszmentesen munkával töltötte. A délutáni szieszta után néhány órával viszont már a Szegedi Klinika sürgősségi osztályán találta magát, ahol megállapították, hogy mind két lábában nagyon gyenge, már-már szinte nincs is keringés. A gyors vizsgálatoknak, valamint a magas szaktudással rendelkező orvosoknak köszönhetően viszont pillanatokon belül kiderült, hogy a fő artériái bizony elzáródtak, minek következménye az imént említett, csípőtől lefelé való artéria elzáródás lett.

– Azon a fél évvel ezelőtti, júliusi napon két műtéten is keresztül mentem és gyakorlatilag egyik sem segített rajtam igazán. Így aztán néhány órán belül, a harmadik műtét előtt hirtelen meg kellett hoznom egy olyan döntést, amiről akkor még magam sem gondoltam azt, hogy ilyen módon megváltoztatja majd az életemet. Egészen pontosan egy új életet ad. Ugyanis az orvosok mindössze egy százalék esélyt láttak arra, hogy a következő műtét során életben maradok úgy, hogy a két lábam közül az egyiket sem veszítem el. Ennek tudatában és mindezek előtt viszont döntenem kellett, hogy amennyiben a műtét során komplikációk lépnek fel a halált vagy pedig az egy lábbal való életet választom. Nos, én az életet választottam. Az ürömben az öröm pedig az, hogy minderre időm sem volt felkészülni. Így aztán nem gondoltam és nem is féltem, csupán csak döntöttem. Mint utólag kiderült, jól. Ezt követően különböző vizsgálatokon és kezeléseken mentem keresztül, majd nem olyan rég a rehabilitációt is megkezdtem. És igazán csak most kezd tudatosulni bennem az, hogy mi is történt velem valójában

– kezdte gondolatait Máté Roland.

Aki őszintén ismertette azt is, hogy fogalma sincs milyen okai lehettek a bulit követő komoly rosszulléteknek, ugyanis nem volt sem kábítószer hatása alatt, és túlzott alkoholt sem fogyasztott.

– Tudom, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen volt. De azt is tudom, hogy előbb-utóbb ebből a tolószékből kiszállok és újra lábra állok. Nem akarok skatulyában élni azért, mert műlábam van. Ezért viszont addig, míg ez meg nem valósul természetesen rengeteget kell dolgozni. Az viszont tény, hogy akkor, amikor mindez megtörtént nem tudtam felmérni azt, hogy mindez mivel is fog járni, ezért olyanokat kérdeztem az orvosaimtól; hogy Szilveszterkor eltudok-e majd menni bulizni, illetve, hogy két hét múlva tudok-e már dolgozni?! Egyszerűen nem akartam megtorpanni. És talán a titok ebben van. Nem akartam sajnáltatni magam, csak élni tovább. Így hát egyességet kötöttem önmagammal, hogy ez nem más, mint egy feladat, amit végre kell hajtani és nagyjából van rá egy évem. Sokat segített a személyiségem, a barátaim és a családom abban, hogy hogyan is álljak hozzá ehhez az új helyzethez

– mesélte az MTVA szerkesztő-riportere.

Máté Roland magabiztossága és pozitivitása rendíthetetlen. Nem kérdés tehát, hogy hét hónappal az ominózus eset után lassan de biztosan kezd visszatérni a munka világába is.

– Nagyon fontos volt a számomra, hogy ne essek ki a mindennapi rutinból, amelyhez hozzátartozik úgy a munka, mint a szórakozás, vagy bármi más, amivel mindezek előtt foglalkoztam. Így aztán kihasználván kommunikációs adottságaimat, külső késztetésre ugyan, de nem oly rég blogot indítottam. Amelynek igen nagy sikere lett a Facebookon. Magam sem gondoltam volna azt, hogy ennyien olvassák, megosztják és kommentálják majd a hetente több alkalommal leírt, bennem felgyülemlő mondanivalókat. Ezen felül ugyebár nagyon fontos szerepet játszik most az életemben az a hétfőtől-péntekig, Budakeszin eltöltött öt nap, amely során a rehabilitációm zajlik. Erről azt lehet és kell tudni, hogy minden nap egyre komolyabb tornagyakorlatokat csinálunk, illetve. Hogy már ismerkedem azzal a műlábbal is, ami reményeim szerint hamarosan úgy funkcionál majd, ahogy annak funkcionálnia kell

– osztotta meg velünk Roland.

A televíziós újságíró jelenleg egy olyan műlábbal tanul közlekedni, mankók segítségével, amelyet minden bizonnyal csak néhány hónapig használ majd. Ezt követően pedig egy sokkal komolyabb és professzionálisabb művégtagja lesz, amivel nagyjából egy, másfél év múlva már teljesen jól és természetesen tud majd járni. Addig viszont továbbra is a mankók segítenek rajta.

– Nagyon érdekes, hogy ennek az egésznek köszönhetően sok új élményben és feladatban van részem. Egy kicsit átértékeltem az életem és rájöttem, hogy bármikor, bárkivel, bármi megtörténhet. Egyszerűen örülnöm kell minden napnak. És el kell fogadnom azt, ami velem szembe jön. Nem hátrálhatok meg, hiszen minden rosszban van valami jó. Örülök, hogy egyre több média felület keres fel, és beszélhetek arról, hogy mi történt velem és megoszthatok általa valami olyat, ami napjainkban azért rajtam kívül érint még pár embert. Igyekszem őszintén válaszolni minden feltett kérdésre. Előadásokat tartok és műsort is vezetek és ezt a továbbiakban is szeretném folytatni. Ezen felül szeretnék majd egy könyvet is írni az adott történetről, minden oldalát bemutatva. Valamint a tévézéssel sem szeretnék felhagyni

– mesélte Roland.

Aki nem tagadta azt sem, hogy a legegyszerűbb és a leghétköznapibb dolgok mentek a legnehezebben a számára és, hogy sokáig egy végtelenül kiszolgáltatott helyzetben érezte magát, annak ellenére, hogy a közvetlen környezete mindvégig segítő kezet nyújtott a számára.

Elmondása szerint a világ, amelyben élünk a tökéletességre törekszik. Pedig a hozzá hasonló helyzetben lévőek is ugyanolyan egyenértékű életet élhetnek, ha akarnak és bírnak, mint bárki más. Éppen ezért azt reméli, hogy ő is megtalálja majd azt az embert, aki úgy fogadja el őt, ahogy van.

Fotó: Gémes Sándor