A rendőrségi sajtóreferens számára igazi motiváció egy jól megírt hír

Szabó Szilvia Katalin rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hosszú, élményekkel teli utat járt be, melynek során tapasztalatszerzései, az emberekkel való kapcsolatainak kiépítése és nem utolsósorban szorgalmas és kitartó munkája elvégzése során szépen lassan jutott el az újságíróskodástól a rendőrségi kommunikátori tisztségig.

Hány lépcsőfok vezetett el addig, míg nem a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensévé vált?

– Már általános iskolás koromban érdeklődtem a rendvédelmi szakma iránt, ám végül az építőipari szakközépiskola mellett döntöttem. Ezt követően pedagógiai- és gyógypedagógiai asszisztens középfokú végzettséget szereztem, majd történelem és művelődésszervező-média tanár szakon diplomáztam a főiskolán. Egy véletlennek köszönhetően csöppentem a média világába. 2002 őszén már a szegedi Rádió 88-ban riporternek tanultam, ezzel egy időben egy általános iskolában tanítani kezdtem. Az évek alatt dolgoztam a Rádió Plusznál, a Magyar Távirati Iroda tudósítója lettem, végül a Magyar Televízióhoz is hívtak, így riporterként képernyőre kerültem. Nem voltak ilyen terveim, de valahogy megtörtént. Mint ahogy soha sem gondoltam volna, hogy rendőr leszek, de az élet úgy hozta, hogy 13 év tudósítói munka után, 2015 őszén, a migrációs válsághelyzet idején a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába kerültem. Mindig is jó viszony volt köztünk az egykori sajtóreferensekkel. Újságíróként az az információ kell, amit a rendőrség adhat. Ezzel élni és nem visszaélni kell, hiszen a következő nap újabb híre, újabb együttműködést hoz. Ezt mindig szem előtt tartottam. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az akkori szóvivő, Szenti Szabolcs megkeresett, és közös munkára invitált. Így kezdődött hát egy új kihívás, egy új élet.

Mennyire volt új és mennyire volt nehéz érvényesülni ebben a világban?

– Nagyon. Korábban kérdeztem és a kapott információkból hírt készítettem. Persze abban is óriási felelősség volt. Itt azonban az információk összegyűjtése után engem kérdeznek. Teljesen új helyzetbe kerültem és a felelősség is hatványozódott. Szerencsésnek mondhatom azonban magam, hogy a kollégák hamar befogadtak. Persze kellett idő, hogy megismerjenek, felvegyük egymás tempóját, de ma már elmondhatom, bárkit felhívhatok, ha egy ügyben segítségre van szükségem, kiváló az együttműködés. Erre a mindennapokban óriási szükség is van, hiszen nagyon sokrétűek a feladataink gyakran kell nagyon gyorsan és nagyon pontosan megoldani azokat.

 Pontosan milyen feladatokat lát el?

– A szakmát megismerve egy nagyon komplex világ tárult fel. Kommunikációs munkatársként kollégáimmal a fő feladatunk, hogy a rendőrség eredményeit megmutassuk. Ezt szolgálják a mindennap kiadott hírek. Fontos, hogy az emberek lássák, hogy a rendőrök nap, mint nap azért dolgoznak, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek az itt lakók. Ezért dolgozik a járőr az utcán, a bűnügyes kollégák, a közlekedési rendőrök és a főkapitány is. Az eredmények mellett, természetesen a megelőzés is hangsúlyos szerepet kap, hiszen ha egy-egy a problémára felhívjuk a figyelmet, akihez eljut, talán például körültekintőbben közlekedik, vagy jobban odafigyel, hogy értékei biztonságáról megfelelően gondoskodjon. Nagyon sokrétű tehát a feladat, így soha nem unalmas, ritkán van rutin, hiszen minden nap, minden ügy, vagy újságírói kérdés más és más.

Mennyire nehéz nőként helytállni mindebben?

– Ezen soha nem gondolkodtam el. Csupán a dolgom végzem, nem számít, hogy nőként vagy férfiként. Rendőr lettem, és teszem, amit tennem kell. Természetesen a családom maximális támogatásával, hiszen egy hétéves kislány édesanyja is vagyok egyben. Szerencsére számára az a normális, hogy anya dolgozik. Emellett azonban, minden szabad percet vele és a családommal, barátaimmal töltök, akik szintén elfogadták, hogy ugyan kissé kaotikus az élet körülöttem, de végső soron mindenkire jut idő.

Mi az, ami a hivatásában a legnagyobb motivációs tényezőként hat?

– Számomra a legnagyobb motiváció egy jól megírt hír, egy jól sikerült nyilatkozat. Biztosan elcsépeltnek hangzik, de valóban így van. Az motivál, hogy gyors, de ugyanakkor hiteles, teljes, pontos, érthető, könnyen olvasható, hasznos legyen, megszólítson, gondolkodásra késztesse az embereket. Számunkra sajtóreferensek számára ez a sikerélmény. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szakmai munkához. Egy-egy újságírói megkeresés során igyekszünk a legrövidebb idő alatt minden választ megadni. Persze lehet, hogy időnként várni kell arra, hogy kiálljunk a mikrofonok elé egy-egy kiemelt ügyben, az azonban biztos, hogy akkor a lehető legpontosabb és legtöbb információt mondjuk el, olyan részleteket, melyek nem sértik az adott ügy nyomozati érdekeit. A közösségi média ma már a hírfogyasztás fő felülete lett. Ott sem lehet azonban mindent feltétel nélkül elfogadni. Célszerű a hivatalos közlést megkeresni, akár a police.hu-n vagy a sajtóreferensek hivatalos nyilatkozatait, az adott hír kapcsán, hiszen csak azok hitelesek.

Végezetül pedig mit ad, adott ez a munka az ön számára?

– Elsőként egy közösséghez tartozást, egy közös célért küzdelmet. Talán némileg meg is komolyodtam. Mindemellett nagyon fontos, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. A mi szakmánkban így tud az ember teljes lenni az olvasók, a nézők és a lakosság előtt. Illetve értelme is így lesz mindennek, amit csinálunk. Előfordul, hogy az ember nehezen tudja letenni mindezt, mikor hazamegy, és igen, vannak olyan helyzetek is, amikor egyáltalán nem tudja, mert egyszerűen nem lehet, mert nem lehet munkaidőhöz kötni az eseményeket. Emellett azt is látni kell, hogy az információk mellé mi magunkat is adjuk. A nevünket és az arcunkat. Így hát a célom nem más, mint megfelelni ennek a sokrétű, összetett feladatnak.

Fotó: Gémes Sándor