Gróf Andrássy Ilona sorsát mutatta be az Emlékpont

Bár az emberek segítésének szentelte életét, a Rákosi- és a Kádár-rendszer mégis meghurcolta. Gróf Andrássy Ilona életútját és tevékenységét a hódmezővásárhelyi Emlékpont Női sorsok a szocializmusban című előadássorozatának nyitó eseményén Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze mutatta be.

Az arisztokrata család felvidéki birtokán felnőtt Ilona orvos szeretett volna lenni, ezt azonban családja nem támogatta, így az érettségi vizsgát követően – egy főúri család lányától nem megszokott módon – egy porcelánüzemben dolgozott díjtalan gyakornokként.

Amikor 1939-ben a német és szovjet csapatok megszállták Lengyelországot, az onnan érkező menekültek ellátásában működött közre, s közben elvégezte a Vöröskereszt önkéntes ápoló- és műtősnői tanfolyamát, s tudását a budai sziklakórházban alkalmazta segítve az orvosok munkáját.

A háború lezárulta után családja Liechtensteinbe emigrált, Ilona azonban – mint később megfogalmazta –, a „kommunisták bosszantására” – itthon maradt. A két hónap építőipari fizikai munkát kivéve, állást biológiai laborokban, kutatóintézetekben vállalt laborasszisztensként, egészen 1952-ig, amikor főúri származása miatt a Hortobágyra telepítették ki, az ott töltött egy év során borjúnevelőként dolgozott.

A forradalom idején, 1956-ban sebesülteket ápolt, s részt vett az olasz és francia követségekre érkező segélyszállítmányok elosztásában. Utóbbi miatt 1957-ben letartóztatták és Kistarcsára internálták. A féléves szabadságveszést követően ismét dolgozhatott, ám nem sokáig: 1961-ben a szemináriumból eltávolított kispapok segítéséért, amelyben a külföldi követségek segélyszállítmányaira támaszkodtak, négy év börtönre ítélték. A teljes vagyonelkobzást azonban – vagyona nem lévén – nem tudta végrehajtani a kommunista hatóság.

A börtönéveket követően egy temetőőri lakásban lakott, ám ambíciói ekkor sem hagyták el, ötvennyolc évesen tett angol és német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát. Folyamatosan megfigyelték, s útlevelet is csak 1971-ben kaphatott, akkor nyílt alkalma felkeresni külföldön élő családját. Amikor halálának évében, 1990-ben felavatták dédapjának, a miniszterelnök Andrássy Gyula emléktábláját, életére visszagondolva Ilona így fogalmazott: „Csak azért is érdemes volt itthon maradni!”

Forrás és képek: Arany-Tóth Attila