Kínai katonák Hódmezővásárhelyen

Stratégiai szintű kínai katonai küldöttség tett látogatást január végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében -tette közzé a bocskaidandar.hu.
Kínai részről Ma Yiming altábornagy küldöttsége a 2019. évre tervezett legmagasabb szintű kínai felsővezetői delegáció Magyarországon, amelynek célja a január 1-jén megalakult Magyar Honvédség Parancsnoksága, valamint az összhaderőnemi parancsoki vezetési rendszerrel kapcsolatos magyar tapasztalatok megismerése.
A kínai és a magyar haderő együttműködési programjának részeként látogatta meg az alakulatot Hódmezővásárhelyen Ma Yiming altábornagy, a Kínai Katonai Központi Bizottság Összhaderőnemi Vezérkar főnökhelyettese.
A látogatás során – tájékoztatók keretében – Szloszjár Balázs ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka beszélt az alakulat felépítéséről, majd Tóth István ezredes, parancsnokhelyettes részletesen bemutatta a hódmezővásárhelyi helyőrség történetét és a laktanyában található alegységek feladatait.
A delegáció tagjai megnézték az alakulatnál rendszeresített gépjármű- és fegyverzettechnikai eszközöket, illetve a 62. Lövészzászlóalj harcálláspontján a vezetési és irányítási rendszer működését.
Forrás: bocskaidandar.hu
Fotó: Búz Csaba főhadnagy