Mártának imához hasonlít a festészet

Két hónapon át volt látható B. Kovács Márta önálló, többségében tájakat ábrázoló képeiből nyílt önálló tárlat a Németh László Városi Könyvtárban. Az alkotót gyermekkorában érintette meg a festészet, amit imának érez.

– Mikor kezdte érdekelni a művészet? – kérdeztem az alkotót.

– Már hatéves voltam, amikor  érdekelni kezdett. Édesanyám, Somogyi Emőke iparművészettel, divattervezéssel foglalkozik, így támogatott ebben. Magos Gyula festőművész pedig jó barátságban állt a szüleimmel, így előfordult, hogy apukám felpakolta a családot és Gyula bácsit  a Barkasba, s kimentünk festeni a szabadba. Mi gyerekek nézhettük, ahogy ők dolgoztak. Ma is, ha megérzem az akkori olajfestékek illatát, gondolatban teljesen visszamegyek az időben ugyanoda.

– Mikorra vált érettebbé ez az érdeklődés?

– Tizennégy évesen választás elé állított az élet, hogy melyik középiskolában tanuljak tovább. Nagyon szerettem az állatokat, az egészségügyet, hiszen a nagyszüleim az egészségügyben dolgoztak, így vöröskeresztes szakkörben is részt vettem, s vetélkedőket is nyertünk. De nagyon érdekelt a biológia, a földrajz, így dilemma volt bennem, hogy mi legyek. De mert a testvéreim Judit és Emőke, már képzőművészettel foglalkoztak, így én is ezt választottam. Szegeden a Tömörkény gimnáziumban tanultam tovább, díszítőszobrász szakon. A festészet lappangott bennem, igaz ezen a szakon grafikával is foglalkozni kellett. Szalai Feri bácsi volt a rajztanárom. Rajzórákon pedig lementünk a Tiszát festeni, és már akkor mondták, hogy az elemeket, a vizet egészen sajátos módon ábrázolo,.

– Milyen megerősítés, élmény határozta meg még az érdeklődését?

– Gyerekkoromban rengeteget segítettünk a szüleimnek a zöldség-gyümölcs termesztésben. Jutalomként édesapánk elvitt bennünket Nyugat-Európába kirándulni. 16 éves lehettem, amikor az egyik múzeumban megállított Monet egyik festménye. Azt mondtam magamban, hogy így kell festeni! Nála láttam azt, amit én legbelül éreztem. Őt azóta is nagyon szeretem, majd az évek múltán nagyon közel került hozzám Mednyászky László is. De több festőnél, így Ripl-Rónaival is érzek magammal rokonságot.

– Milyen alkotni?

– Ha festek, akkor kivonulok az időből. A Tömörkényben díszítőszobrászként érettségiztem, s szerettem volna restaurátor-szobrász szakon továbbtanulni a Képzőművészeti Főiskolán, mert mintázni szeretettem. Végül nem sikerült, pedig többször is próbálkoztam.

– Mikor kezdett komolyabbá válnia festészet?

– Komollyá? Azt hiszem 16 éves korom után. Akkor kezdtem érezni azt, hogy a festés olyan  megnyilvánulásom lesz, ami végigkíséri majd az életemet. Mert ez az enyém, vagy bennem van…

– A vásárhelyi könyvtári kiállításon természetet, vizeket ábrázoló képeket csodálhatott meg a közönség. Ezek a fő alkotói témái?

– Igen, de nagyon szeretem, ha vannak a képeken alakok, az ilyen képek sem állnak messze tőlem. Ezt a bemutatkozást azonban egységesnek akartuk.

– Munka és három gyerek mellett mikor van ideje festeni?

– Nem sok időm van rá, de a szabadidőmet erre használom fel.

– Hogy jön az ihlet?

– Állandóan festek – belül. Hat rám az atmoszféra, a levegő vibrálása, de a napszakok változása színekre gyakorolt hatása is. Akárhol vagyok, állandóan képeket látok.

– Mit jelent a festés az ön számára?

– Nagyon-nagy örömöt okoz, s nekem kicsit az imához hasonlít. Azaz nagyon mély meditációt jelent. Olyan, mint amikor a zeneszerzők vagy a költők alkotnak.