Három játékost is bejelentett a HFC

Mindhárman játszottak már a hétvégén.
Ahogy arról a csfoci.hu is beszámolt, három új próbázóval lépett pályára a Szarvas ellen a Hódmezővásárhelyi FC: az NB III-as klubban szerepet kapott a Szeged-Grosics Akadémiát erősítő Povázsai Zsolt és Balogh Gusztáv, valamint a Maldív-szigetekről Magyarországra hazatérő Csordás Simon.
Nos, hétfőn a HFC hivatalos honlapján bejelentette mindhárom játékos megszerzését: azaz ezzel hivatalos, hogy Beszterczei Attilával együtt már négy téli érkezője van a kék-sárgáknak – írja a sportoldal.