Ökumenikus imahetet szerveznek Hódmezővásárhelyen

Vasárnaptól nyolc napon át közösen imádkoznak a magyarországi egyházak a Krisztus-hívők egységéért. A vásárhelyi keresztyén felekezetek idén is csatlakoztak az ökumenikus imahéthez és január 20-27. között egymás templomaiban, gyülekezeti termeiben közösen járulnak az Úr színe elé.
A nyitó istentisztelet Hódmezővásárhelyen, a Református Ótemplomban lesz január 20-án, vasárnap 17 órakor. Igét hirdet Németh László római katolikus esperes, a liturgiát Nagy Ervinné evangélikus lelkipásztor vezeti.
A világ keresztyén közösségei január harmadik vasárnapjától nyolc napon keresztül összegyűlnek, hogy imádkozva növekedjenek az egységben. Minden évben egy-egy ország Krisztus-hívő közössége állítja össze az adott hét tematikáját, az idén a világ legnagyobb muszlim lélekszámú országa, Indonézia – az összlakossághoz képest ‑ szerény lélekszámú keresztyénei határozták meg az imahét alapvetését. A központi ige: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18-20).
A vásárhelyi imahét alkalmai vasárnaptól vasárnapig délután öt órakor kezdődnek. A nyitó istentisztelet az Ótemplomban lesz január 20-án. Hétfőn a tabáni református imaházban, kedden az evangélikus templomban, szerdán a baptista gyülekezet, csütörtökön az újtemplomi református gyülekezet imatermében, pénteken a Szentháromság templomban, szombaton a Völgy utcai unitárius gyülekezeti teremben gyűlnek össze a hívek a közös imaalkalmakra. Az imanyolcad a Szent István Király Templomban zárul január 27-én, szintén 17 órai kezdettel.