„Ha mások rám néznek, nem egy megbízható, szelíd embert látnak” – egy orosházi férfi élete több mint kétszáz piercinggel

Fazekas Ferencnek a bámulásról és a bántásról is első kézből vannak élményei. Az orosházi Vasembernek több mint kétszáz piercingje van: alig van olyan része az arcának, amit nem fed testékszer vagy tetoválás. Bár néha utánaköpnek az utcán, ő így látja magát szépnek: „Én nem akarok úgy meghalni, hogy eltűnök a színről, aztán vége. Nyomot akarok hagyni.” – mondta el a hvg.hu-nak.

„Mikor kijöttem a nyolcadik osztályból, akkor kezdődött a nagy Depeche Mode-korszak. Először kopasz lettem, mindig is imádtam az extrém dolgokat. A rendszerváltás után bejött a kábeltévé meg az internet, ott találkoztam először a testmódosítók világával, és azonnal beszippantott” – emlékszik vissza a kezdetekre.

Fazekas egy piercinggel kezdte, aztán annyira megtetszett neki, hogy rögtön be is szúrt még mellé ötöt-tízet. „Persze általában úgy történik ez, hogy egy bizonyos kor után vége a lázadásnak, és menni kell tovább, meg kell komolyodni. Én komoly vagyok, felnőttem a feladatokhoz, de úgy akarok élni, ahogy nekem tetszik.”

Az Orosházán élő, közmunkásként dolgozó, tizenhét éves fiát egyedül nevelő férfi azt mondja, extrém külsejével semmi más célja nincs, csak hogy jól érezze magát benne, valamint hogy még csak hasonló párja se legyen a világban. Olyan helyekre szúrja a piercingeket, ahová szerinte más nem merné: korábban szemtetoválást és szarvat is akart, de az akkora divat lett, hogy inkább letett róla.

Mint mondja, a piercingek levételét csak akkor fontolná meg, ha esetleg a fia jelezné, hogy így szégyelli őt. Erre azonban nem került sor, pedig a fiának egy testékszere sincs, más stílust képvisel. „Mikor először vittem az iskolába beíratni és megláttak, volt egy kis döbbenet, de azért csak itt lakom 47 éve, így nem egy nagy érvágás bemenni mondjuk egy szülői értekezletre.” – tette hozzá.

Az igazi megtalálása szintén nehézségekkel jár: „Sosem az volt a baj, hogy milyen ember vagyok, vagy hány éves, hanem az, hogy velem nem lehet kimenni az utcára, vagy elmenni egy normális helyre. Mindig háborúztam a szülőkkel. Tudom, hogy ha az emberek rám néznek, nem egy megbízható, szelíd embert látnak, az első, ami beugrik rólam az, hogy az utcán élek vagy kukázok.”

A szüleinek sem volt könnyű elfogadni a fiukat. Ha az édesanyja a róla készült korábbi képeket nézegeti, mindig nagyon bántja, hogy már soha nem fogja látni a fia arcát. „Itt, Orosházán már nem kapok annyi hideget-meleget, mint korábban, bár persze előfordul, hogy köpnek egyet, vagy azt mondják rám, undorító. Vicces, mennyire megfordult a helyzet, általában a fiatalok röhögnek ki, az idősebbek meg haverkodnak, mert már ismernek. Kivéve az ovisokat, ők mindig köszönnek, hogy szia, Vasember!”

„Mindig hidegen hagyott, hogy mások mit szólnak, pedig alapvetően nagyon lelkis vagyok. Ha nézünk egy filmet, vagy ilyesmi, pillanatok alatt elbőgöm magam. Engem egyedül a fiamon keresztül lehet megfogni, ha őt bántanák, én is rosszul lennék” – mondja Fazekas, aki szerint Magyarország sosem fog felnőni ahhoz, hogy aki egy kicsit vagy nagyon más, mint az átlag, azt ne bámulják vagy bántsák állandóan.

(Képek és szöveg forrása: hvg.hu)