Mit kaptunk a szarmatáktól?
Évszázadok emlékeit rejti a vásárhelyi puszta földje!
Hódmezővásárhely mai területén és annak környékén több mint fél évezreden keresztül, időszámításunk szerint 500-ig jelentős szarmata közösség élt, amelynek emlékeit a huszadik század második harmadában, illetve az ezredfordulótól napjainkig tartó időszakban igyekeztek és igyekeznek feltárni a régészek. Az itt élt népcsoportról és a régészet eredményeiről tartott előadást a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek című régészeti előadássorozatában Vörös Gabriella régész, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének címzetes egyetemi docense.
Az előadásra érkezőket köszöntve Miklós Péter, a közgyűjtemény igazgatója bemutatta a múzeum három földszinti termében látható kiállítást, amelyen az intézmény régésze, Csányi Viktor numizmatikai gyűjteményének az örökségvédelem területeit bemutató darabjai láthatók. A tematikus tárlat a hazai régészet értékeire, Európa régészeti örökségére és a nagyvilág archeológiai kincsére fókuszál, művészi kivitelben mutatva be a népek, nemzetek legféltettebb kincseit.
A szarmaták leleteinek feltárása 1928 és 1944 között Párducz Mihály és Banner János irányításával kezdődött meg Hódmezővásárhely környékén, s a kilencvenes évek közepén indult újra a mindmáig tartó munka. Vörös Gabriella felhívta a figyelmet, hogy csak az aranyági homokbányában hatszáz sírt találtak meg a szakemberek – Magyarország területén összesen bő másfélezer szarmata sírt ismernek –, s a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének hallgatói a jelentős mennyiségű mezőgazdasági területet átvizsgálva a föld felszínére került cserépdarabok ezreit gyűjtötték össze, amelyek igazolták, hogy hajdan lakott volt az adott terület.
A szarmaták magas szinten foglalkoztak a kerámiával, a leletek szerint a terület jó minőségű agyagját nagyon magas hőmérsékleten égették ki, s a termelés a negyedik században már szinte ipari méretekben folyt. A területen találtak az akkor a rómaiak által lakott területről, Pannóniából származó kerámiákat is, ami azért is lehetséges, mert a két nép a germánok ellen szövetségben állt és kereskedtek is egymással.
Az előadó kiemelte Bokorné Nagy Katalin, a vásárhelyi múzeum egykori régészének munkásságát, aki 1965 és 1987 között Székkutas-Kápolnadűlő területén tárt fel szarmata sírokat. Jellegzetességük, hogy az észak-déli tájolású temetkezési helyeket árokkal keretezték, s az elhunytakkal eltemették ékszereiket, öveiket és használati tárgyaik egy részét is. Így a régészek itt és a kopáncsi Lelik István tanyájánál végzett ásatáson megtalálhatták a fémből készült fülbevalókat, a fibulákat, azaz a ruhakapcsoló tűket, valamint vaskéseket, római pénzérméket és szerszámokat is.
Vörös Gabriella kifejtette: a több évszázad emlékeként annyi szarmata lelet maradt ránk, hogy abból a következő évtizedekben a Tornyai János Múzeum önálló kiállítást is kialakíthat majd.
Forrás: Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs – Emlékpont
