Programajánló: Szabó Klára Petra Phantasea című könyvének bemutatója

Könyvbemutatót rendeznek november 27-én, kedden délután 5 órai kezdettel az Alföldi Galériában, ahol Szabó Klára Petra képzőművész eddigi munkásságát áttekintő Phantasea című kiadványról beszélget Somosi Rita művészettörténész az alkotóval.
Az eseményen Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója mond köszöntőt.
A Pauker Collection könyvsorozatban a hazai kortárs képzőművészet alkotói kapnak egyéni bemutatkozási lehetőséget.
A hódmezővásárhelyi születésű és ‑ rendszeres külföldi ösztöndíja és rezidenciaprogramja ellenére is – itt élő, alkotó Szabó Klára Petra képzőművész pályájáról az idén jelent meg Phantasea címmel kiadvány.
A kötet bevezető tanulmányában Somosi Rita művészettörténész Szabó Klára Petra sorozatait elemzi a legelső Art&Style portfóliótól a Gyűjtőn, Fekete dobozon, valamint a Rudnay-ösztöndíj beszámoló kiállításán a Tornyai-múzeumban is kiállított Jégvirágokon és további műcsoportokon keresztül. A Viltin Galéria szakembere szerint a fiatal művésznő kísérletező alkat, aki a hagyományos médiumok határait keresve fejezi ki törekvéseit, és újítja meg a festészet műfaját.

A jövő hét keddi könyvbemutatóra (kezdés november 27-én 17 órakor) az Alföldi Galéria földszintjén, Szabó Klára Petra a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton – a kortárs seregszemlének 2007 óta állandó kiállítója és számos díjának birtokosa – szereplő „virágsorozatai” előtt kerül sor. Az est vendégeit Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója köszönti, a rendezvényen a kötet megvásárolható.