Szekszárd ellen nyertek a vásárhelyi focisták

Nehéz mérkőzésre számíthatott szombaton a Hódmezővásárhelyi FC a Szekszárdi UFC ellen. Ennek ellenére, elnézve a két csapat formáját, előzetesen azt is lehetett sejteni, hogy a pontszerzés akár benne is lehet a szekszárdi kirándulásban – számol be az oldalvonal.hu
Igaz hasonlónak tűnt a helyzet a Pécs ellen is az előző héten, akkor azonban végül pont nélkül maradtak a kék-sárgák.
A Szekszárd elleni csörte sem alakult eleinte tökéletesen. Masszívan játszott a Szekszárd, ráadásul alig 20 perc után Krnács Richárd cserét kért. A Vásárhely kapusa az előző meccset sérülés miatt kihagyta és most sem volt 100%-osan gyógyult, ám úgy tűnt végig tudja játszani a meccset. Nem így történt, a 21. percben Kandó Zsombor érkezett a helyére, így újabb játékos mutatkozott be a HFC NB III-as csapatában.
További részletekért kattintson ide.
forrás: oldalvonal.hu