Vásárhelyiek a 100 éve véget ért világháborúban
Egy első világháborús fotókönyvet és egy visszaemlékezést tartalmazó kötetet mutattak be ma este a Németh László Városi Könyvtárban. Mindkettőben vásárhelyiek szerepelnek. A képen Makó Imre, Marjanucz László, Kovács Ferenc és Bihari László.
– Hiába voltak vitézek a magyarok, köztük a bevonultatott 15 ezer vásárhelyi az első világháborúban, legyőzte őket a túlerő, ahogy az a második világháborúban is történt – mondta Marjanucz László történész, Kovács Ferenc-Bihari László: Vásárhelyiek a nagy háborúban, illetve a Makó Imre szerkesztésében napvilágot látott Huszárként a világháborúban 1914-1918 címmel megjelent Székely Szűcs Mihály emlékirata bemutatóján.
Mint az az esten a szerzőkkel való beszélgetésben elhangzott: az első világháborúról számos kötet jelent már meg, de ez egy újszerű kiadvány, hiszen a Vásárhelyiek a nagy háborúban című az első fotóskönyv. Ebben készítésük időrendi sorrendjében szerepelnek a szerzők gyűjteményéből származó, illetve a vásárhelyi levéltárból kapott képek. Olyanok is melyek a vásárhelyi katonák mindennapjait mutatják be, vagy éppen azt tükrözik, hogyan élték meg a karácsonyt a lövészárkokban a családjuk nélkül.
A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy az 15 ezer, katonának behívott vásárhelyi közül, aki 2014. júliusában megkapta a behívóparancsát, harcoltak szinte az összes frontvonalon, a Kárpátoktól a Piave folyóig, s 3 ezren haltak hősi halált.
Székely Szűcs Mihály emlékirata abban is érdekes – mondta Marjanucz László történész, az est házigazdája –, hogy azt nem naplóként írta a háború idején, hanem 1940-ben vagy ’41-ben egy kockás füzetbe visszaemlékezésként. Egyedi már csak azért is, mert az önkéntesként szolgáló felderítő saját élményeit beleágyazza a hadmozdulatok leírásába, azaz a kordokumentumokba. Sőt a visszamelékezését 1909-ben kezdi, s azt is megírta, hogy a nagy világégés előtt már két háborúban is részt vett. 1914-ben huszárként előbb Galíciába vezényelték. Mint leírta, a korabeli hadvezetés arra számított, hogy a katonák bátorsága legyőzi az orosz túlerőt, így a harcok nem tartanak majd sokáig, így az utánpótlásról se gondoskodtak. A katonák azonban súlyos véráldozattal szenvedtek vereséget az oroszoktól a Kárpátokban. Visszaemlékezése erős hátteret is fest a hadmozdulatokról, így például azt is leírta, hogyan fogadták őket a ruténok. Később Kelet-Poroszországban, német parancsnokság alatt szolgált, itt meg is sebesült, s azt írta, hogy az ellátásra nem lehetett panaszkodni.
Az esten számos további érdekes részlet derült ki a katonák és a katonai emlékek utóéletéről, a Vitézi Rendről, a rokkantak sorsáról, a kitüntetésekről, s arról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csapataiban osztrákok a magyarokkal közösen a Kárpátokban is harcoltak az oroszok ellen, illetve, hogy hogyan zajlottak a frontbarátkozások az ellenséges katonák között, milyen csellel támadtak az oroszok, s egy mesterséges árvízzel hogyan akadályozták meg az olaszok a magyar csapatok átkelését a Piave folyón.
De az is, hogy a hét frontharcos zászló sorsáról ma semmit sem tudunk, de egy megmaradt a szomszédos Mindszenten.
