Elektronikai hulladékgyűjtést szervez a Szeretem Vásárhelyt Egyesület

Első alkalommal szerveznek ilyen jellegű eseményt Hódmezővásárhelyen – tudtuk meg Walterné Böngyik Teréziától, az egyesület elnökétől.
“Október 21. környezetvédelmi világnap, és egy nemzetközi megmozduláshoz kapcsolódunk az elektronikai hulladék gyűjtésével. Ez a szelektív hulladékgyűjtésnek egy külön területe, sokszor mélatlanul ezek az elemek a kommunális hulladékba kerülnek bele, így bekerülve a természet körforgásába a káros anyagok, mint például az ólom vagy a higany, visszakerül asztalunkra. Az elégetés sem megfelelő megoldás, erős rákkeltő anyag kerül ilyenkor a levegőbe. A mostani gyűjtés a Multigrade Környezetvédelmi Kft támogatásával valósul meg, és bízunk benne, hogy meghonosodik Vásárhelyen ez a kezdeményezés” – tette hozzá.
Kunyi Barbara, a Multigrade Környezetvédelmi Kft szállítási vezetője elmondta, minden olyan gépet, eszközt várnak a lakosoktól, amelyek elektronikaiak, elemeket, elhasznált fénycsöveket, számítástechnikai eszközöket (telefon, számítógép, stb.), háztartási kisgépeket, szórakoztató elektronikai eszközöket (tv, rádió…) is.
A Multigrade munkatársai az elhozott anyagokat szétválogatják és egy újrahasznosító üzembe viszik.
Időpont, helyszín: október 21, reggel 9-18 óráig, Family Center parkolója. A leadáshoz szükséges személyi igazolvány és lakcímkártya. Nemcsak Hódmezővásárhelyről, hanem a település térségéből is várják a hulladékokat a szervezők. Rossz időjárás sem akadály, a Multigrade erre is felkészült.