Vásárhelyi Fidesz: a város engedje el a sportegyesületek által fizetendő bérleti díjait!

Beigazolódni látszik az a vízió, melyet korábban vázoltak, a korrupciós vádak, kijelentések miatt elmaradnak a TAO támogatások, így ellehetetlenülni látszanak a vásárhelyi, erre a forrásra számító sportegyesületek mondta el hétfőn sajtótájékoztatón Fekete Ferenc képviselő, korábbi sporttanácsnok. Hozzátette, mindez idáig nem mondta ki, hogy minden a legnagyobb rendben volt a TAO körül Vásárhelyen.
Hegedűs Zoltán frakcióvezető azzal folytatta, kétezer gyermek sportolási lehetősége került veszélybe. A Fidesz frakció ezért kedden a polgármesterrel történő egyeztetés során azt fogja kezdeményezni, a város engedje el az egyesületek számára a bérleti díjakat az intézményekben. Ezt kérik a pénteki közgyűlés elé is terjeszteni.
Kérdésünkre a frakcióvezető még elmondta, ez összeg maradéktalanul rendelkezésre is áll a tartalékból, és mintegy 45 millió forintot tesz ki egész évre. (ez vélhetően erre az évre már kevesebb lenne, mivel október közepét írunk lassan)
Kíváncsiak lettünk volna arra is, mennyibe kerülne most egy időközi választás Vásárhelyen. A képviselők erre nem tudtak pontos választ adni, de szerintük sokba. Ezért az jegyzőhöz fordulunk kérdésünkkel.