Szentmisével nyitotta meg a tanévet a Kertvárosi Általános Iskola

Az idén is nagy létszámmal, 468 tanulóval kezdik meg az évet a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Hétfőtől, a két első osztályban, összesen ötven apróság fog megismerkedni a betűk és számok világával. A tanévnyitót vasárnap délután, 16 órakor imádsággal és szentmisével tartották meg.
„Ilyenkor a mennyei Atya áldását kérjük az egész tanévre, hogy növekedhessünk hitben, bölcsességben és tudásban.” – mondta el az ünnepségről Juhászné Wolf Edit, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola intézményvezetője.

Juhászné Wolf Edit
Mint megtudtuk, az elsősöknek korábban már tartottak iskolanyitogató programot, hogy a kicsik megismerkedhessenek az intézménnyel, annak rendjével. Így az első nap sokkal könnyebb lesz nekik. Juhászné Wolf Edit hozzátette, az ötödikesekért is izgulnak ilyenkor, hiszen ők most kezdik meg a felső évfolyamban a tanulmányaikat, ami mindig egy nagy kihívás. Emellett a nyolcadikosok egész éves munkáját is nyomon követik, nekik ugyanis komoly döntéseket kell majd meghozniuk.
A 2018/2019-es tanévben is sok oktatási és nevelési feladat vár majd a pedagógusokra. „Nagy öröm számunkra, hogy a Digitális pedagógiai ismeretek pályázatunk sikeres volt, ami most ér a megvalósulás szakaszába.” – emelte ki az intézményvezető. Ennek köszönhetően, a tanárok megismerkednek majd a LEGO matek, illetve a Geomatech tantárgyi vívmányokkal. Ehhez a szükséges eszközök is rendelkezésre állnak: idén öt digitális táblával, laptopokkal, tabletekkel is gazdagodik az iskola.
A pályázatnak köszönhetően lesznek bemutató órák, illetve konzultációkat is tartanak majd a módszer eredményességéről. Szintén nagy feladata lesz az intézménynek, hogy a Kiválóan akkreditált tehetségpont címüket megvédjék, továbbá az iskola két éve kapta meg az ökoiskola címet, amit az idén szeretnének újra kiérdemelni. Emellett az Oktatási Minisztérium által előírt témahetekbe is be fognak kapcsolódni.
Ugyanakkor hitbéli, keresztény neveléssel kapcsolatos feladatok is lesznek az idei tanévben, ahol most főként a családokat szeretnék összefogni és megszólítani.
Az intézmény új padokkal, szekrényekkel várja a diákokat, a két épület közötti különbség az idei tanévre megszűnt. “Nagyon igényes, szép, tiszta környezet várja a gyermekeinket. Ezt igyekszünk a tanév során megőrizni.” – mondta még el az intézményvezető.