Rendkívüli leletre bukkantak a mohácsi csatatéren

A szigetvári Szulejmán-sírkomplexum feltárói azonosították az 1526-os mohácsi csata után a helyszínen az oszmán seregek által emelt győzelmi emlékmű helyét. A törökök kiűzését követően 1687-ben a Mohács melletti építményt kápolnává átalakították, amely így a csata legelső keresztény mementójává, a visszafoglalás szimbólumává vált.

Pap Norbert, a kutatások pécsi vezetője, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója a felfedezés jelentőségét az MTI-nek úgy érzékeltette, hogy a budai Gül Baba-türbe és a szigetvári Szulejmán-sírkomplexum mellett a mohácsi egykori győzelmi pavilon a “legszentebb” magyarországi oszmán szakrális helyek közé tartozott.
Az ütközet nyitott kérdéseiről úgy fogalmazott: “nem ismerjük a mohácsi csata pontos helyszínét, köztük a táborokat, az összeütközés centrumát és azt sem, hogy a Mohácson elpusztult jóval több mint 20 ezer katonát hova temették”.

A Szulejmán türbéjét megtaláló kutatócsoport ezúttal arra vállalkozik, hogy új kutatási módszerekkel, modern műszerekkel megválaszolja ezeket a nyitott kérdéseket – hangsúlyozta.
Az egykori történelmi eseményeket felidézve elmondta: az I. Szulejmán szultán és Ibrahim nagyvezír irányítása alatt álló mintegy 60-80 ezer fős oszmán sereg 1526. augusztus 29-én ért a mohácsi harcmezőre. A Jagelló-házból származó II. Lajos magyar és cseh király, valamint a Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezette keresztény (magyar, cseh, horvát, lengyel és más közép-európai nemzeteket felvonultató), 25-27 ezres hadsereg megütközött az oszmánokkal, és bár bátran helytállt, az egyenlőtlen harcban végül vereséget szenvedett.

Az ütközet megpecsételte a középkori Magyar Királyság sorsát és jelentősen átalakította Közép-Európa történetét. A csata nem csupán súlyos anyagi és emberi veszteségeket okozott a közép-európai keresztény államoknak, de kitörölhetetlenül rányomta bélyegét a magyar nemzeti és a mohácsi helyi identitásra is – vélekedett Pap Norbert.
A kutató kiemelte azt is, hogy az oszmánok szemében Mohács történelmük egyik legnagyobb győzelmét jelképezte, így őket is foglalkoztatta az esemény helye és emlékezete.

A szigetvári Szulejmán-kutatásban jelentős új tudományos eredményeket felmutató kutatócsoport nyolc évvel a mohácsi csata 500 éves évfordulós megemlékezései előtt az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Pécsi Tudományegyetem konzorciuma pályázatot nyújtott be a Magyar Tudományos Akadémia Kiválósági Együttműködési Programjára és Fodor Pál (MTA BTK), valamint Pap Norbert társvezetésével hároméves időtartamra 120 millió forint támogatást nyert az ütközet tudományos kérdéseinek megválaszolására.

Mint a kutatás pécsi vezetője hangsúlyozta, a csata helyszínét illetően több mint száz éve zajlanak a viták. “Nem bizonyos a két sereg táborának helye, az ütközet centrumának pontos helye és a több mint 20 ezer halott közül is csak csekély számú áldozat került elő. A földrajzi pozíciók megállapítása és a tömegsírok feltárása fontos kutatási célkitűzés” – mondta.
Az új mohácsi kutatás első jelentős eredménye a csata helyszínén létesített oszmán győzelmi emlékmű egyértelmű azonosítása, jellegének meghatározása, átalakulási folyamatának megválaszolása – magyarázta Pap Norbert.
Az oszmán győzelmi komplexumról augusztusban jelent meg A mohácsi Törökdomb címmel tanulmány a Történelmi Szemlében.
Pap Norbert erről megjegyezte: megállapítható, hogy Magyarországon a 17. században egy fontos muszlim szakrális helyet hoztak létre az oszmánok, amelynek emlékezete a 20. század elejéig valamilyen formában fennmaradt.
“A több feltételezett helyszín megvizsgálását követően sikerült egyértelműen meghatározni a helyet, amelynek alapos régészeti vizsgálata ezután következik. A csata keresztény oldali emlékezetében is fontos szerepet játszott a hely, ugyanis ott egy kápolna emlékeztetett a 18. században a csatára” – mondta.
A kutatók azon dolgoznak – folytatta -, hogy részben földrajzi módszerekkel a Duna menti mocsárvilágban és a Mohácsi síkságon végzett vizsgálatokkal a csata tömegsírjainak a feltárásához is közelebb kerüljenek.

“A különböző nemzetiségű katonák nyughelyének feltárása közelebb vihet bennünket egy egységesebb szemléletű Közép-Európa-tudat kialakításához is, hiszen több térségbeli népnek (magyarok, csehek, lengyelek, horvátok és németek) és a balkáni népcsoportok tagjainak is közös temetőjéről van szó, emlékük ápolása erősítheti az összetartozást és a megbékélést” – összegzett a kutató.