A klasszikus művészet képviselői mutatkoztak be Vásárhelyen

Néhány hete jegyezték be a pArtszakasz Művészeti Egyesületet, amelynek célja, hogy a Dél-Alföldön egy közösséget hozzanak létre azoknak, akik a modern művészetek világában a klasszikus elveket képviselik. Az egyesület első kiállítására hétfőn került sor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Kis Tamás, a pArtszakasz Művészeti Egyesület elnöke elmondta, valóságos értékteremtésre törekednek az eladhatósággal szemben. A tagok alapvetően festők, grafikusok, valamint szobrászok, de nyitnak az iparművészet és az irodalom világa felé is. Az egyesülettel elsődlegesen a dél-alföldi művészeket szeretnék megcélozni.

Kis Tamás
Mint megtudtuk, eredetileg három fő álmodta meg az egyesületet. Néhány év után a tervek valóra válhattak: a most megnyílt kiállításon az aktuális tagok – tíz fő – munkáit lehet megtekinteni.
Kis Tamás a jövőt illetően elmondta, egy olyan közösségi teret szeretnének Hódmezővásárhelyen, ahol lehetőségük lenne az alkotásra, de további kiállítások és táborok szervezésében is gondolkodnak. Emellett néhány pályázatot és egy művésztelep megszervezését is szeretnék célba venni.
A megnyitón Benák Katalin, a Vásárhelyi Látóhatár főszerkesztője örömtelinek nevezte, hogy a modernség világában a pArtszakasz mer klasszikus lenni. „Napjainkban vizuális sokkhatás alatt állnak az emberek. A művészeti érték eltolódott az esztétikumtól s egyre inkább a belső minőség felé tart.” Az, hogy mindez jelent-e érték kiválasztódást, nem tudni. Ugyanakkor szükség van a helyesen értelmezett, kulturális szabadságra.

Benák Katalin
A mostani kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emeletén. Aki csatlakozni szeretne az egyesülethez, az a hivatalos honlapon, vagy a facebookon tud érdeklődni.