Garázsból lopott kerékpárt a szatymazi férfi

Biciklit és táskát vitt el egy szatymazi ingatlanból a helybeli férfi. Az 50 éves gyanúsítottat július 4-én 1 óra körül igazoltatta Szatymaz belterületén a helyi körzeti megbízott, amint éppen világítás nélkül közlekedett a kerékpárral. – közölte a rendőrség.
Az igazoltatás során a rendőr megállapította, hogy a napokban loptak el a településen egy hasonló kétkerekűt, ezért a férfit kérdőre vonta a jármű származásával kapcsolatban. A gyanúsított nem tudott elszámolni a biciklivel, ezért őt előállították, tőle a kerékpárt lefoglalták, majd visszaadták azt a tulajdonosnak.
A feltételezett elkövetővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.
(Borítókép forrása: police.hu)