Tűzugrás és időkapszula a vásárhelyi Múzeumok Éjszakáján

„A 6 helyszín között két szakrális építmény és intézmény is várja idén a résztevőket a maga sajátos múltjával: ezek a Szerb Ortodox Templom és a belvárosi Szentháromság-templomok a spirituális programok mellett Biblia kiállítás is várja az érdeklődőket. Az Emlékpontban tematikus tárlatvezetések lesznek a kiállításokhoz kapcsolódóan. Cserjés Katalin irodalomtörténész pedig az Emlékpont szimbolikájáról tart sajátos épületbejárást” – mondta Miklós Péter az Emlékpont és a Tornyai János Múzeum igazgatója.
A további programokkal kapcsolatban hozzátette, az Alföldi Galériában például Zsila Sándor festőművész alkotó maga vezeti körbe az ellátogatókat tárlatban, a Tornyai János Múzeum a kései középkor világába játékos formában vezeti be az érdeklődőket, itt egy időutazásra várják elsősorban a családokat. 23 órakor az Árpád utcai tájházban a játékon résztvevő emberek meg is kapják a maguk jutalmát, illetve Szent Iván éji tűzugrás teszi fel a koronát a programokra.
Terendi Viktória néprajzkutató, a múzeumi éjszaka egyik szervezője hozzátette, 600 forintos sétálójeggyel lehet az összes intézménybe, karszalaggal ellátogatni ezeket az Emlékpontban, az Alföldi Galériában és a Tornyai János Múzeumban lehet megvásárolni. A 14 éven aluliaknak ingyenesek a programok. A múzeum előtti téren látványos, érdekes bemutatók, élménystandok, kézműves standok várnak.
Az idei helyszínek: Tornyai János Múzeum, Alföldi Galéria, Szerb Ortodox Templom Szentháromság-templom, Emlékpont és a Népművészeti Tájház. A programok délután 6 órakor kezdődnek.
A részletes programot IDE kattintva tekinthetik meg.