Elvitték a kulcsot, majd jogosítvány nélkül kocsikáztak a makói fiatalok
A Makói Rendőrkapitányság járőrei öt fiatalkorút állítottak elő, akik jogtalanul elvitték, majd kocsikáztak ismerősük autójával.
A megalapozott gyanú szerint az öt tizenéves 2018. június 20-án hajnalban megbeszélték, hogy egyik ismerősük személyautóját elviszik és „vagánykodnak” vele egyet a városban. Miután az autó kulcsát megszerezték, többen is kipróbálták képességeiket a volán mögött, de messzebbre csak egyikük jutott.
A járművet a kapitányság járőrei megállították, majd intézkedés alá vonták a sofőrt. A fiatalok már a helyszínen elmondták, hogy az autót a tulajdonos tudta és engedélye nélkül vitték el.
A csoportot előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték, ellenük jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás. A sofőrökkel szemben – mivel vezetői engedélye egyiküknek sem volt – szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a nyomozók.
Forrás: police.hu | Borítóképünk illusztráció.