Folytatódik a Jobbik szétesése
A Jobbik soproni tagjai mindannyian kiléptek a pártból, így a pártszervezet megszűnt létezni a hűség városában – idézi az Origó Gőbl Gábort, a soproni Jobbik leköszönt elnökét, önkormányzati képviselőjét, megyei alelnökét, valamint Bendes Zoltánt, a Jobbik soproni önkormányzati képviselőjét közös közleményében. A két politikus függetlenként folytatja a soproni közgyűlésben, valamint – a közlemény alapján úgy tűnik – csatlakozik Toroczkai László mozgalmához.
Leszögezték, hogy 10 évvel ezelőtt radikális jobboldali értékrenddel, erős nemzeti öntudattal bíró soproni emberek alapították a Jobbik helyi szervezetét. Azonban a párt utolsó másfél évben vitt politikája messzire került a tagok meggyőződésétől. Kiemelték, hogy 2012-ben a majdnem 40 fős tagság mára 14-re csökkent. Ennek legfőbb indoka az, hogy az utóbbi két évben már nem kívánt senki „a népfrontossá váló” Jobbik tagja lenni a hűség városában.
További érveik is voltak arra, hogy miért Toroczkai László mozgalmában, a Mi Hazánk Mozgalomban folytatják politikai pályafutásukat:
- Megütközve vették tudomásul, hogy Vona Gábor lemondása csupán egy taktikai lépés volt, hiszen „szemérmetlenül kijelölte” saját utódait, akik a „tovább a megkezdett úton” mottóval kérték a párton belül a támogatást.
- Elfogadhatatlannak tartják, hogy a tisztújítást megelőzően Vona Gábor nevét tartalmazó weblapot hoztak létre Toroczkai László lejáratására. Kifogásolják, hogy a bukott pártelnök nem határolódott el „a hazug, karaktergyilkos tartalmaktól”.
- Nem vállalják „a szovjet időket idéző” pártirányítási módszereket, a leszámolásokat, a pártszakadását előidéző arrogáns vezetői döntéseket.
- Mindez azt igazolta szerintük, hogy „a bukott politikai iránnyal való szakítás helyett a Jobbik továbbra is a liberális és baloldali erők felé tett gesztuspolitizálás továbbvitelében érdekelt.”
Gőbl Gábor és Bendes Zoltán a soproni közgyűlés független tagjaiként folytatják a politizálást.
Nemcsak a soproni szervezet elégelte meg Vona Gábor politikáját
A Magyar Idők arról írt, hogy a sopronihoz hasonlóan feloszlatta magát a teljes diósjenői, budakalászi, kiskunlacházi, adorjánházi alapszervezet, otthagyta a pártot Töreki Ottó, Bakonyszentkirály jobbikos elnöke, valamint Pajor Tibor újpesti önkormányzati képviselő is. Vona Gábor városában, Gyöngyösön is ketten kiléptek a pártból. Kovács Zoltán és Bús Árpád Zsolt is a hét végén jelentette be távozását, egyszersmind csatlakozását a Mi Magunk Mozgalomhoz.
Pár héttel korábban Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, frakcióvezetője, még arról beszélt, hogy nincs semmiféle szakadás a Jobbikban, csak egy-két hőzöngő képtelen elfogadni a tisztújítás legitim eredményét.
Borítókép: Orgió, illusztráció.