Szabó Ábel és Jagicza Patrícia kapták a fődíjakat a Táblaképfestészeti Biennálén

A XVII. Táblaképfestészeti Biennálé megnyitó ünnepségén átadták a szakmai zsűri által kiválasztott hat művésznek az elismeréseket. A kortárs hazai képzőművészet nívós seregszemléjére felajánlott díjak összértéke megközelíti a kétmillió forintot.
A XVII. Táblaképfestészeti Biennálé díjkiosztójára a megnyitón, június 7-én került sor. A kortárs hazai képzőművészet egyik legjelentősebb kiállításán hat művész kapott elismerést, alkotásaikat július 7-ig lehet megtekinteni a Reök-palotában.
Közel száz alkotás közül választotta ki a szakmai zsűri a legjobbakat: a Magyar Művészeti Akadémia különdíját Szabó Ábel festőművész kapta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott díjat pedig Jagicza Patrícia. A két fiatal alkotó már a korábbi években is sikeresen szerepelt a Biennálén, de idén elnyerték a fődíjakat.
A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által felajánlott díjat Darázs József festőművésznek ítélték oda, a Csongrád Megyei Önkormányzat elismerését pedig Balla Attila festőművész kaphatta meg. A Hotel Forrás Szeged felajánlását Sárkány Tamás festőművésznek ítélte a szakmai zsűri, a Szegedi Vízmű Zrt. díját pedig Lenkey-Tóth Péter festőművész kapta.
A tárlatot a megnyitó után még három napon keresztül ingyenesen látogathatják az érdeklődők, a Szecessziós napok programsorozatnak köszönhetően.
(Borítókép: korábbi fotó a kiállításról; Információ és kép forrása: Szalai Anna, sajtóreferens)