Újra politikai csata dúl a vásárhelyi kamerák körül

Visszaélést sejt Márki-Zay, Horváth és Hadházy
Márki-Zay Péter polgármester csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján,melyet Hadházy Ákossal, az LMP képviselőjével tartott, elmondta, újabb korrupciógyanús ügyben kell a nyilvánosság elé állniuk, melyet a szakértőként segítő Horváth Andrással közösen derítettek fel. Furcsaságokat és visszásságokat találtak a vásárhelyi kamerarendszer kiépítése és közbeszerzése körül. 2013 őszén például hirtelen közel a duplájára ugrottak a kamerák bekerülési költségei. A jogi lépéseket ezekben az ügyekben meg fogják tenni, egyelőre csak furcsa összefüggésekről beszélnének.
Hadházy Ákos azzal kezdte,
fájdalmas volt azt hallani, hogy a vásárhelyi Fidesz nem ad pénzt fűnyírásra és szúnyogirtásra, mert nincs. Szekszárdról is látszik, hogyan lopták el ezt a pénzt fogalmazott, például kameratelepítésre.
Az lmp-s politikus hangsúlyozta, vannak helyek, ahol egy oszlopon hat kamera került, mely önmagában visszaélés gyanúját veti fel.
A kamerák ára 2-3 milliós tétel darabonként, mondta Hadházy. Hozzátette, a közbeszerzésekből pedig az látszik, máshol ezeket olcsóbban szerelték fel. Visszaélés gyanújára ad okot az is, hogy volt olyan, hogy a becsült maximális érték és a megrendelt ár igen közel áll egymáshoz, ami egyeztetésre utal.
Hadházy Ákos beszélt arról is a polgármester is csak nagy nehézségek árán jutott hozzá a közbeszerzés dokumentumaihoz.
Folytatódik Vásárhely lejáratása: Hadházy már megint itt hinti az igét
Benkő Zsolt és Cseri Tamás a Fidesz frakció nevében sajtótájékoztatón arról beszélt, megdöbbenve értesültek arról, hogy ismét Vásárhelyre látogat Hadházy Ákos.
Benkő Zsolt elmondta, Hadházy Ákos a mai politikai élet legalját képviseli, tekintve az utóbbi idők vele kapcsolatos ügyeit. A fideszes képviselő hosszasan sorolta Hadházy Ákos viselt ügyeit. Többek között Hadházy kijelentette, nem veszi át mandátumát, amennyiben a Fidesz ismét kormányra kerül, nemrégiben azonban kiderült, a mentelmi jog miatt mégis átveszi azt, és így próbál mentesülni azon ügyek alól melyek, rá illetve családjára vetülnek – mondta Benkő.
Olyan hírek láttak ugyanis napvilágot, hogy családjával együtt egy olyan 800 milliós földmutyiban vettek részt, egy magyar-német üzletember strómanjaként, mellyel megkárosították a magyar résztvevőket. Emiatt a földalap kezelő az ügyészségen már feljelentést is tett, mondta Benkő.
Hadházy társasházi szomszédját – egy idős férfit – is elüldözte ingatlanából is, aki hamarosan el is hunyt – folytatta Hadházy ügyeit a képviselő, hozzátéve, furcsa az, hogy Vásárhely polgármestere – lehet már egyetlenként – csak vele találja meg a közös hangot és hívja a városba.
Cseri Tamás Márki-Zay Pétert a gyűlölet karmesterének, Hadházy Ákost pedig feketeöves rágalmazónak nevezte.
Hadházy a Fideszben kezdte karrierjét, de már ott is hangfelvételeket készített és szállított a médiának. Volt képviselőtársaira sarat dobálva jutott be az országos politikába és ezt a módszert azóta is folytatja – taglalta Cseri Tamás.
A Sallai R Benedek párttársával történt fizikai inzultus mellett Cseri Tamás kiemelte, azt a Schiffer Andrást rágalmazza, aki politikai oldaltól függetlenül a legelismertebb magyar politikus. Ő volt az, aki Hadházyt is beemelte az LMP-be. Hozzátette, több szót szinte nem is érdemel az lmp-s képviselő, maximum annyit, továbbra sem lehet tudni, miből van pénze titkos és költséges hobbijára, a kisrepülőzésre.
Cseri Tamás kijelentette, Hódmezővásárhelyen a közéletet végre vissza kéne már terelni a normális kerékvágásba, hiszen vége a kampánynak. Nem jó út az, ha a polgármester rágalmazókat hív a városba, mint ahogy az sem, hogy nemcsak a testületet, de vásárhelyi vállalkozókat is próbál befeketíteni.
Zárásként még elmondták,
vajon Hadházy Ákos megjelenésének milyen pozitív hatása lehet Hódmezővásárhelyre és az itt élőkre a lejáratáson kívül.