Nyugalomra és békére vágynak a vásárhelyi vállalkozások

Szomorúnak tartja a Metrimed ügyvezetője, hogy politikai kérdéssé vált a vállalkozások bérfejlesztési támogatása Hódmezővásárhelyen. Blaskovics Gábor szerint ugyanis a helyi cégek tesznek annyit a város asztalára, hogy az stabil és kiszámítható körülményeket biztosítson számukra a működéshez.
Az utóbbi közgyűléseken rendszeresen vita alakult ki a polgármester és a képviselőtestület között a helyi vállalkozások bérfejlesztéséről. Még februárban szavazta meg a testület, hogy a gazdasági társaságok az építményadójuk 30 százalékának terhére bért fejleszthetnek, amivel összesen 150 millió forintos támogatást nyújt a település a helyi cégeknek.
Márki-Zay Péter megválasztása óta azonban többször felülvizsgálták a rendeletet. A polgármester ugyanis – forráshiányra és felső határ nélküliségre hivatkozva – többször visszavonta volna a támogatást, majd a legutóbbi közgyűlésen maximalizálni akarta azt, ami szerint egy vállalkozás egy évben legfeljebb 1 millió forintra, munkavállalónként pedig 100 ezer forintra tarthatna igényt. A grémium nem szavazta meg a polgármester javaslatait, így maradt a támogatás.
A hozzánk eljutott visszajelzések szerint a visszavonási kísérletek nem nyerték el a vállalkozók tetszését. Blaskovics Gábor, a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. ügyvezető igazgatója portálunknak elmondta,
egy cég ugyan nem foglalhat állást politikai kérdésekben, de mivel a vállalkozások a legnagyobb adófizetők, ezért tesznek annyit a városért, hogy megkapják az adókedvezményt.
– Ezt valóban fizetésemelésre fordítanánk, nem származna profitunk belőle. 38 főt foglalkoztatunk, az ország 22 állami,4 magán és 4 klinikai kórházába szállítunk protéziseket,és egyéb implantátumokat. Folyamatosan fejlődünk. Nagyon sajnálom, hogy politikává vált a segítő szándékú kezdeményezés – magyarázta Blaskovics Gábor.
Véleménye szerint a fizetésemelés a Metrimednél is elengedhetetlen, mivel ha ez elmarad, a képzett szakembereket bármikor megtalálhatják jobb ajánlatokkal. – A CNC esztergályosaink 1200 forintos órabérért dolgoznak, ami nem számít túl magasnak a szakmában. 40-50 milliós gépeket kezelnek, így ha csak egy is elmegy közülük, az komoly bevételkiesést jelenthet a cégnek – mutatott rá az ügyvezető, aki a maximalizálással sem ért egyet,mert a magasabban képzett szakembereknél nagyobb béremelésre lenne szükség.
Úgy látja, az évi 100 ezer forinttal (havi kb. 8300 forint – a szerk.) nem lehet itt tartani a magasan kvalifikált munkaerőt, és az 1 millió forint maximum a kis- és középvállalkozásoknak elég, a nagyvállalatoknak akár 7-8 millióra is szükségük lenne.
A Metrimed-vezető szerint
sajnos mindez üzenetértékkel bír a vállalkozások felé, mert olyan, mintha az önkormányzat nem becsülné meg őket kellően.
– A nyilatkozatommal nem az a célom, hogy további ellentéteket generáljak, csak már véget értek a helyi és országos választások, és szeretnénk normális életet élni. A vállalkozók nyugalomra, békére, valamint stabil és kiszámítható működési körülményekre vágynak. Mert valljuk be, ezek most nincsenek meg a városban – mondta még el a cégvezető.