Mindenkit vár a mentőállomás Vásárhelyen!

A rendezvény ideje alatt minden érdeklődő részt vehet ingyenesen: vérnyomás, vércukor, pulzus, véroxigén telítettség mérésen. Elsajátíthatják a felnőtt, és gyermek újraélesztés minden fortélyát, majd élethű gyakorlóbabán próbálhatják ki a megszerzett tudásukat.
A mentőautókat, és felszerelésüket is meg lehet tekinteni, az életmentő eszközökkel bemutatókat tartanak, valamint a mentők folyamatosan szolgálatot teljesítenek a rendezvény ideje alatt, így a résztvevők élő kivonulásokat is láthatnak.
Minden érdeklődőt várnak szeretettel, a hódmezővásárhelyi mentőállomáson, a Zrínyi u. 17-ben. Óvodás és iskolás csoportokat is fogadnak, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges a 20/354-0374-es telefonszámon.