Mosolycsekkbe csomagolták a vizitdíjat Márki-Zay Péterék

Különös, szivárványkoalíciós egészségügyi programvázlat körvonalazódott a szerdai kórházfórumon, melyben a gyurcsányi, az SZDSZ-es és a jobbikos elemek ötvöződtek fizetős állami ellátásról és a magánszektor szerepének erősítéséről.

Márki-Zay Péter visszahőkölt. A hódmezővásárhelyi polgármester vélelmezhetően az elsöprő erejű országos szakmai felzúdulás és a negatív helyi visszhangok hatására a korábbinál jóval békülékenyebb hangot igyekezett megütni a vásárhelyi kórházzal, annak dolgozóival szemben a szerdai egészségügyi fórumon. Volt is miből visszavennie, hiszen új, sötét lapot nyitott a magyar történelemben azzal, hogy frissen megválasztott városvezetőként kórházára, a kórház dolgozóira, közösségére rontott.

Márki-Zay Péter már nem arról beszélt, hogy „Albániában is jobb az egészségügyi ellátás, mint Hódmezővásárhelyen”, és „aki beteszi a lábát a kórházba, az aggódhat az életéért.” A polgármester alighanem érzi, hogy vaj van a füle mögött, már ami az orvosok és betegek közötti bizalom aláásását illeti, ezért némiképp ködös módon már inkább csak a kommunikáció, a tájékoztatás hiányosságait ostorozta, e területen sürgetett változásokat. Mindenképpen örömteli, hogy deklarálta, nem lévén szakember az egészségügyi dolgozókra bízza a Feri bácsik táplálkozásának kérdéseit és a betegellátás napi részleteit, azaz felhagyni látszik az önjelölt, botcsinálta, leginkább demagóg doktorkodással.

Maga az alapvetően pozitív légkörű fórum egyébként leginkább arra volt jó, hogy városházi díszletet adjon a betegek egyéni, személyes panaszainak. Más hozadéka nem lehetett, hiszen egyrészt ezek az ügyek nyilvánvalóan nem attól oldódnak meg, ha a nagypolitika asztalára borítják őket, ráadásul a kórház szakmai vezetése jelezte, nem asszisztál az ingyencirkuszhoz, amit Márki-Zay Péter hetek óta tartó, megmagyarázhatatlan gyűlöletkampányának részeként értelmez.

Hogy az enyhe polgármesteri hátraarc, a mosolycsekk és a perselypénz mennyiben segíti az elgennyesedett seb gyógyulását, az a következő hetekben, hónapokban derül ki.

Nem mehetünk el viszont szó nélkül egy olyan jelenség mellett, mely a politikai közelmúlt sötét árnyékait vetítette a vásárhelyi városházára. Ez pedig nem más, mint

az állami egészségügy kórházbezárásokba hajló, privatizáció felé csalogató ön- és közveszélyes leminősítésének, valamint a vizitdíjjal, kórházi napidíjjal fizetőssé tett állami ellátórendszer tíz-tizenöt évvel ezelőtti gyurcsányista–SZDSZ-es rémképe.

(Ízletesen megspékelve a Jobbik egészségügyi koncepciójából kiolvasható ötleteléssel, ami komoly részben a költséges magánegészségügy felé terelné a pácienseket.) Ez az a káros politika, amit a magyar társadalom döntő többsége határozottan elutasított, amire bátor és hangos nemet mondott a 2008-as népszavazáson, majd kétharmados fityiszt mutatott a 2010-es választáson, és ez az, amivel szemben 15 ezer vásárhelyi védte meg egymásba kapaszkodva – hogy egy klasszikust idézzünk: békében, szeretetben, mosolyogva – a város kórházát.

E tekintetben talált egymásra néhány felszólaló és Márki-Zay Péter polgármester, valamint vendége, Ábrahám László, a műhibaperekre szakosodott egészségügyi jogász. Az ügyvéd ugyan nem győzte hangsúlyozni, nem ügyfélkörét bővítendő fogadta el a meghívást, de a városvezetővel egyetemben többször is „ajánlotta magát”, azaz szolgáltatásait a résztvevőknek, azaz nem sikerült lepleznie, hogy fellépése legalábbis részben az önreklám helye. Mindketten kendőzetlenül azt a – Márki-Zay által egyébként kevés öniróniával „botrányosnak” nevezett – álláspontot képviselték, hogy:

1, magyar egészségügy már most sem ingyenes, tehát

2, a „korrekt költségmegosztás” (értsd: valamiféle lakossági vizitdíj és kórházi ápolási díj, napidíj és/vagy nyugati mintára a beavatkozások költségei egy részének beteg általi átvállalása) a követendő út,

3, a magán-egészségügyi szektort be kell vonni a járó- és fekvőbeteg-ellátásba is.

A nem is oly burkolt egészségügyi programvázlatnak különös ízt ad, hogy Márki-Zay Péter a magánosítást a 2018-as kampányban leginkább a zászlajára tűző Jobbik hátán kapaszkodott fel a vásárhelyi városházára, Ábrahám László pedig nem állt távol tőle, hogy a gyurcsányi vészkorszak SZDSZ-es egészségügyi minisztere legyen. 2007 tavaszán, a rossz emlékű Molnár Lajos lemondását követően emlegette a lehetséges tárcavezetők között az országos sajtó. A 24.hu a szegedi ügyvédet is érintő felsorolása kapcsán megemlítette: „annyi biztos, hogy az új tárcavezető is liberális lesz, és elkötelezett a több-biztosítós modell mellett”. Az Index is megerősítette, az akkor már a politikai sírja felé száguldó „SZDSZ jogosult minisztert jelölni”, és „folytatódnak a reformok”. Sőt, meg is kereste Ábrahám Lászlót, aki annyit elismert, „hallott a szóbeszédről”, hogy ő lehet Molnár Lajos utóda, „hivatalos megkeresést azonban még nem kapott”.

Tehát zörgött a haraszt, mert fújta a szél. (Mely végül az ugyancsak kritikán aluli szakminiszteri teljesítménnyel előrukkoló, a 2008-as népszavazás népharagja által elsöpört Horváth Ágnest passzátozta a bársonyszékbe, csak hogy elvarrjuk a szálakat.)

Ekkoriban már nemcsak a politikai jobboldal, hanem a teljes magyar társadalom követelte egy emberként Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ „évek óta tartó egészségügyi ámokfutásának” megállítását. Erre végül 2010-ig várni kellett, hogy aztán a liberális romokon megkezdődhessen valamiféle konszolidáció.

Szóval jobb félni, mint megijedni, azaz nem árt, ha ezen a szemüvegen keresztül is vizsgáljuk a különös vásárhelyi egészségügyi szivárványkoalíciót…