Fórum Susánban: padok, kukák kellenek a Kistópartra, nincs veszélyben a Garay utca felújítása

Dacára a csendes környéknek, a kertészkedésre alkalmas késő délutáni időpontnak és kései beharangozásnak, 20-30 érdeklődő részvételével tartott fórumot Bálint Gabriella fideszes települési képviselő a Búvár és a Gomba utca sarkán, ahová ellátogatott „északi szomszédja” Fekete Ferenc is.
Mint szinte az összes eddigi fórumon, a susánin is kiderült, a lakosságot a közlekedés érdekli a legjobban. Érkezett kérés egy kis köz burkolatának felújítására, a Búvár utca kiszélesítésére, a szélén álló vízelvezető rendbetételére, de a Csiga utca problémájára is. A Csiga utcán régóta gond az, hogy utca kanyargós és keskeny volta miatt, nehéz rajta a közlekedés, sokan pedig gyorsan is hajtanak rajta. Egy kettős „S” kanyart jelző figyelmeztető tábla kihelyezése talán enyhítene a problémán, vélték a helyiek.
Egy Garay utcai lakos arról beszélt, nem látja utcája nevét a Járható Vásárhely Program listáján. Bálint Gabriella megnyugtatásul közölte, annak és pár más utcának a rekonstrukciója egy korábbi határozat alapján már eldöntött, nincs veszélyben. A Járható Vásárhely terveit pedig jövő héten terjesztik a közgyűlés elé és fogadják el – várhatóan.
Fekete Ferenc hozzátette, Márki-Zay Péter polgármester ugyan kilátásba helyezte, hogy útfelújítások maradnak el költség-átcsoportosítások miatt, de ezt nem fogják hagyni. Hozzátette, a fedezete ennek is megvan, és frakciójuk felelősen támogat és dönt ilyen kérdésekben is. A fórumon páran arról is érdeklődtek, az új polgármester vajon mikor kezd el végre dolgozni, mint ahogy is probléma, az építményadó befizetésével, visszaigénylésével kapcsolatban sem jutottak sokan elegendő tájékoztatáshoz. Egy férfi arról beszélt, levelet kapott a polgármestertől, hogy most sajnos nem tudja beváltani ígéretét, az ingatlanadó eltörlését.
Ugyan nem ehhez, hanem Cseri Tamás körzetéhez tartozó probléma, de erre is megoldás született: a Kistópart utcán, az állomás környékén nincs elég pad és kuka, áldatlan állapotok uralkodnak az új, ideiglenes buszmegálló körül, nagyon kellene egy átmeneti wc is. Egy ott lakó hölgy jelezte, többször jelezte már, de lépés, megoldás nem történt. Bálint Gabriella elmondta, intézkedni fog.
A fórumon arról is érdeklődtek, a Lázár János által ígért temetőrendelet életbe lépett-e már. A képviselő elmondta, május 8-án alakul meg az új kormány, és úgy tudja az országgyűlési képviselőnek ez lesz az első lépése az új parlamentben. A fórumtól függetlenül Lázár János éppen ebben az időpontban posztolt erről videó Facebook oldalára.