Lemond a fél ellenzék, Gyurcsány kígyózik

Még az eredmények ismerete előtt tartott sajtótájékoztatót a DK elnöke. Beszédében ott akadt el, ahol arról beszélt, valahol még kígyók? kígyók! … kígyóznak.
Benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége
Benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége – jelentette be az ellenzéki párt elnöke az országgyűlési választás eredményének ismeretében hétfőn. Molnár Gyula közölte, tudomásul vették a választói akaratot és felelősnek tartják magukat a kialakult helyzetérért.
Juhász: lemond az Együtt elnöksége
Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét – mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége. Az ellenzéki politikus a párt budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.
Lemond Vona Gábor a Jobbik elnöki tisztségéről
Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte: a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat. A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült. Vona Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksolások, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek.
Hadházy Ákos lemond az LMP társelnöki posztjáról
Lemond társelnöki pozíciójáról az LMP-s Hadházy Ákos, mandátumát azonban egyelőre nem adja vissza – mondta a politikus vasárnap éjjel.
Szél: nem a programunkon kell változtatni, hanem azon, ahogy közvetítjük
A kormányváltás nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet – mondta hétfő, kora hajnali sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé. “Hiába értünk el jobb eredményt, mint négy éve” – fogalmazott, hozzátéve: most kétszer olyan keményen kell küzdeni Magyarországért, mint eddig.
Az MKKP elégedett a választáson elért eredményével
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) várakozásainak megfelelő a párt által az országgyűlési választáson elért 1,6 százalékot meghaladó listás eredmény, ezért sikeresnek tartják a kampányukat – közölte az eredményeket értékelve a párt elnöke hétfőn hajnalban. Kovács Gergely hangsúlyozta, hogy a legfőbb céljuk az 1 százalékot meghaladó eredmény elérése volt, mert így lehetőségük nyílik a továbblépésre. A jövőre vonatkozó legfontosabb céljuk egy médiabirodalom kialakítása, a megyei napilapok felvásárlásával és tartalmuk egységesítésével, ugyanis jelenleg nagyon eltérnek egymástól ezek az újságok, ami összezavarja az embereket – mondta ironikusan.