A Jobbik vezetése vizsgálja a lotyózást
Z. Kárpát Dániel szerint elfogadhatatlanok ezek a kirohanások. A felvétel hiába egyértelmű, Kiss Attila a Délmagyarnak azt állítja nem mondott ilyet. Márki-Zay Péter is elhatárolódott a kijelentéstől.
Nagy Szabolcs – Térség
– Az ilyen ügyeknek mindig van következménye a pártban – mondta Budapesten Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke azzal kapcsolatban, hogy Kiss Attila a párt választókerületi jelöltje egy felvételen lotyónak nevezte párttársát.
Az országgyűlési képviselő-jelöltet a Délmagyar is kérdezte az ügyről, elismerte, hogy a felvételt eljuttatta a pártvezetéshez, ám eddig nem keresték miatta. A felvétel azonban szerinte manipulált, ő nem mondott ilyet (ez egyértelműen nem igaz, a kijelentés pontosan ebben a szövegkörnyezetben hangzott el).
Z. Kárpát Dániel nyilatkozata mindenesetre jelzésértékű, a Janiczak Dávid után a Jobbikra egyre jobban kezd ráégni a nőkkel szembeni trágár beszéd. Ettől függetlenül több mint valószínű, hogy az említett „következmény” csak egy kis házon belüli fejmosás lesz.
Márki-Zay Péter – aki nagy erőkkel tolja előre Kiss Attilát – mindenesetre szintén nem tekinti kulturált viselkedésnek támogatottja szavait, bár próbált óvatosan fogalmazni, de talán ő is elgondolkodott már, biztosan a jó jelölt mögé állt-e be.
– Az, hogy ki miként minősít egy másik embert, az mindenkinek a magánügye, de abszolút nem tartom elfogadhatónak a kijelentést – mondta el a Promenádnak, hozzátéve, hogy ő biztosan nem használta volna ezt a kifejezést.
Borda Anikó: „Azért vagyok lotyó, mert ki mertem mondani a véleményemet?” – A hírek főutcája
A többgyermekes családanya, a közelmúltban feloszlott mártélyi Jobbik elnöke szerint csak Kiss Attilát minősíti, ahogyan megnyilvánult róla. Interjú! – Mit szól Kiss Attila, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjének önről alkotott véleményéhez? – Borda Anikó: Nem értem. Én az interjú után vártam volna tőle reakciót. De nem ilyet, hogy ő magánemberként engem ilyennel illet.
A hírportál Borda Anikót is elérte, aki szerint ez a stílus Kiss Attila szegénységi bizonyítványa, a lotyózás miatt pedig csak szánalmat érez emberi és országgyűlési képviselő-jelölti mivoltában is.
A feloszlott mártélyi Jobbikos alapszervezet korábbi elnöke azt is kiemelte, hogy a mai napig nem cáfolták meg egyetlen állítását sem, mert nagyon jól tudják, hogy minderre bizonyítékai is vannak.