Idén kívül, jövőre belül is teljesen megújul a Serház téri idősek otthona

Télűző, farsangi mulatságot rendeztek kedden délután Vásárhelyen Zoltán a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában, ahol rövid köszöntőt mondott Lázár János országgyűlési képviselő, kancelláriaminiszter és Hegedűs Zoltán megbízott polgármester.
Az, hogy manapság jobban megy az országnak és az embereknek, elsősorban az időseknek köszönhető, akik 40-50 évig dolgoztak magukért, családjukért és az országért- mondta Lázár. Ezért köszönet és hála illeti őket, és mint itt Vásárhelyen kiemelt figyelem és támogatás kell hogy segítse.
A város kötelessége, hogy az óvodák, iskolák, rendelők felújítása mellett a idősek otthona is megújuljon. A Serház téri Kovács-Küry Időskorúak Otthonát 30 évvel ezelőtt alakították ki, mára pedig igencsak meglátszik rajta az idő múlása.
Az épület felújítása még az idén júniusban megkezdődik, ekkor új tetőt, szigetelést és nyílászárókat szerelnek fel, jövőre pedig az épület belsője is felújításra kerül, hogy kényelmesebb és komfortosabb legyen.
A vidám délutánra a lakók és az intézmény munkatársai közösen készültek, egyéni vagy csoportos produkciókkal. A dolgozók bevezető revüje után egy előzetes felmérés utáni kívánságműsor vette kezdetét – amolyan Kívánságkosár kicsiben. A műsorban vidám jelenet, filmbetétdal, Korda-Balázs, mulatós, Zámbó Jimmy és Karády dalok is felcsendültek többek között.