Minden korosztály képviseltette magát a Wass Albert vers-és prózamondó versenyen

A versenyzők nem csak Hódmezővásárhelyről érkeztek, volt zentai résztvevő is. A megmérettetésre 2 művel kellett jelentkezni, egy szabadon választott verssel,mesével, vagy prózarészlettel és egy Wass Albert alkotással. Az előadások egyenként nem haladhatták meg az 5-6 percet.
Az előadott művek között hallhattunk Sajó Sándor, Petőfi Sándor, Kós Károly és Fekete István alkotásaiból is, de ő-ző nyelvjárásban is volt saját mű, amelyet előadtak.
Benkő László, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület elnöke,a zsűri egyik tagja elmondta,színvonalas csapat gyűlt össze, annak ellenére, hogy az utolsó napokban többen visszamondták megbetegedés miatt a versenyzést. “Amire különösen büszke vagyok, hogy újra mernek a fiatalok versen kívül meserészletet és prózát mondani. Ez másmilyen előadást kíván. A 3 tagű zsűri, én, Dr. Kacziba Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem nyelvésze és Nagy Katalin könyvtáros azt figyeltük, mennyire tudják a versenyzők szépen tagolni a szöveget, tisztán, hallhatóan adják e elő a műveket. Nem volt kötelező, de előnynek számított, ha valaki nem felolvasással mutatta meg tudását. Értékeltük azt is, hogy minden versenyző a korosztályának megfelelően választott -e művet. Egy-egy tévesztés nem számított hibának.”
Benkő László
Deák Balázs (31) János vitéz című költeményéből szavalt egy részletet. “Nagyon szeretem Petőfinek ezt a versét, Wass Albert szintén közel áll a szívemhez. Úgy érzem,jól sikerült az előadásom, csak azt sajnálom, hogy édesanyám, aki szintén nagyon szerette a verseket, az irodalmat, nem lehetett jelen.”
Deák Balázs
A díjak kiosztása korcsoportonként történt. Benkő László értékeléseket is adott minden versenyzőnek az egyéni teljesítményről.
A díjazottak:
I. Korcsoport:
I. helyezett: Papp Heléna, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Felsőhegy
II. helyezett: Rekovics Regő, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Felsőhey
III. helyezett: Terhes Balázs, Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola (Hódmezővásárhely)
Török Beáta
II. Korcsoport:
I. helyezett: Török Beáta, Varga Tamás Általános Iskola
Két megosztott III. helyezett: Oszlács Diána Dóra, HSZC Eötvös József Szakgimnáziumaés Szakközépiskolája, és Patai Tibor, HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája