Márki-Zay miatt szakadhat a vásárhelyi Jobbik: Szabó Pál kilép a pártból

A Vásárhely24 információi szerint Szabó Pál, a Jobbik egyik önkormányzati képviselője kilép a pártból, függetlenként folytatja tovább politikai pályafutását. Úgy tudjuk, a képviselő már írásban be is nyújtotta kilépési nyilatkozatát, de a február 25-i időközi polgármester-választás előtt ezt nem szerette volna nyilvánosságra hozni. Megkérdeztük Szabó Pált, aki annyit mondott: sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja értesülésünket, majd letette telefonját.
Információink szerint Szabó Pál és több párttag, illetve szimpatizáns nem tudja elfogadni a „szerencselovag” Márki-Zay Pétert, valamint vállalhatatlannak tartják, hogy Gyurcsánnyal és más baloldali pártokkal összefogva kell támogatniuk egy „független” jelöltet.
Kovács Sándor, aki 2010-ben önkormányzati képviselőjelöltként, majd 2012-ben, az időközi polgármester-választáson a Jobbik színeiben indult, egyik Facebook bejegyzésében Márki-Zay-ról azt írta: „miért kell hirdetni a függetlenséget, hogyha alapvetően minden egyes liberális és kommunista párt beáll mögé? Természetesen a jobbikot is beleértve, amely lassan a lehető legrosszabb kategória, mondjuk: radikálisan kommunista-liberális szemléletű. Szóval ennek ugyanolyan megélhetési politikus íze van.”
Úgy tudjuk, hogy a helyi Jobbik alapszervezet szakadás előtt áll. Ha Szabó kilép a Jobbikból, a pártnak csupán egy képviselője marad a közgyűlésben, Molnár Lászlóné.
A helyi baloldal is megosztott. Hernádi Gyula hibának tartja, hogy a baloldal nem képviselteti magát önállóan, ehelyett „érdekházasságot” köt a Jobbikkal. Hernádi függetlenként indul a polgármester-választáson, ezért kezdeményezték kizárását az MSZP-ből. Szanyi Tibor, a szocialisták EP képviselője azonban kiállt Hernádi mellett, bátor tettnek nevezte a vásárhelyi orvos indulását.