Kamupártokat gründolt Zuschlag János: a NAV szerint választási csalásra készült

Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akart jelölteket állítani egy kamupártokat szervező bűnbanda Bács megyében – írtuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy mai közleménye nyomán még délelőtt.
A pénzügyi nyomozók információi szerint egy biztosításközvetítő cég nyilvántartásából adatokat loptak ki – ezeket szerették volna felhasználni az ajánlóívekhez.
A NAV szerint az érintettek személyi számát nem tudták kinyerni az adatbázisból, így call centeresekkel felhívatták őket és különböző ürüggyel (főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva) megpróbálták kicsalni tőlük.
Az ügy kapcsán hét személy ellen indult eljárás. Hármukat őrizetbe is vették. Mint időközben kiderült, az egyikük Zuschlag János, volt szocialista képviselő. A csalás miatt korábban hat év börtönre ítélt politikust ma délelőtt vezetőszáron vitték be az előzetes letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra.