Százezreket rejtett a gyógyszeres doboz: lopással gyanúsítanak egy mindszenti férfit

Lopás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult egy mindszenti férfi ellen, miután – a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint – elemelt több százezer forintot az egyik ismerősétől.
A pénznek egy műhelyből, azon belül is egy dobozból veszett nyoma. A körzetti megbízott a nyomozás során megvizsgálta az egyik közeli ház térfigyelő kamerájának felvételeit – így került az egyenruhások látókörébe a most meggyanúsított férfi. Kiderült, a meglopott férfi jól ismeri. Korábban többször is dolgozott neki.
A rendőrök még a kora esti órákban házkutatást tartottak a férfinál, minek során elő is került az eltűnt pénz. Az egyenruhások beszámolója szerint egy gyógyszeres dobozban találták meg a köteget.