Jótékonysági nap jövő szombaton Vásárhelyen

Már hagyomány, hogy minden évben ruhaosztásra várják a rászorulókat Vásárhelyen, ahol ebből az alkolomból több száz adag bográcsgulyással is megvendégelik az ellátogatókat. A rendezvény a Hódmezővásárhelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Hit Gyülekezete helyi szervezetének közös akciója, mondták Mátray Attila és Szűcs Gábor elnökök.
Az akcióra, mint tavalyi év egyéb karitatív programjai is bizonyították, szükség van, de Vásárhely a szerencsésebb települések közé tartozik a térségben, mivel látszik az, csökken a rászorulók arány, de akinek kell a segítség annak egy ilyen akció nagyon sokat jelent, hangzott el.
Az osztást a Hit Gyülekezete telephelyén, a Szántó Kovács 122 alatt tartják január 27-én, szombaton.