A Márki-Zay jelenség okai

Ha végignézzük Hódmezővásárhely választási eredményeit, akkor teljesen egyértelmű, hogy a város még a legvadabb szocialista időkben is a jobboldalra húzott. 1994-ben Magyarországon a villanykaró is egyéni mandátumot szerzett, ha rá volt festve az MSZP-logo, ugyanakkor Vásárhelyen Rapcsák András KDNP-színekben csont nélkül hozta a választókerületet, 2002 óta pedig Lázár János mér már-már megalázó vereséget mindenkire, aki ellene indul, jobbikosra, szocialistára, LMP-jelöltre – tehát gyakorlatilag bárkire. November 20-án elhunyt Almási István polgármester, aki még politikai ellenfelei számára is kikezdhetetlen etalon volt, személyét szinte soha nem érte semmilyen támadás sem. Alig egy hónappal később elkezdődött a politikai kabaré, melyhez foghatót ez a város még nem élt meg annak ellenére sem, hogy az ezredforduló környékén a korábban Rapcsák mellett álló képviselők ideig-óráig sikeresen puccsolták meg őt.

Most azonban a polgármesteri székért bejelentkezett egy független jelölt, a 7 gyermekes, katolikus vallását a kampány szolgálatába állító, kirúgását pedig politikai színben feltüntető Márki-Zay Péter, aki ezekkel a sztorikkal végigturnézta az országos médiát, maga iránt olyan sajnálatot és szánalmat – helyenként bámulatot – keltve, mint az a kínai diák, aki 1989-ben a Tienanmen téren a tankok előtt cövekelt le.

Nos, a diák tette bátorság volt. Márki-Zay Péteré viszont smafu. A szavazatokat ugyanis nem szánalomból, hanem konkrét, városfejlesztési elképzelések, programpontok alapján kell(ene) gyűjteni. Egy polgármesterjelöltnek legyen víziója, s ne az általa rákosista diktatúraként jellemzett félelemre apellálva igyekezzen rokonszenvet ébreszteni maga iránt. Hozzáteszem: a kommunisták pont erre a rettegésre gyúrva, képzeletbeli ellenségeket is üldözve kaparintották meg a hatalmat, helyenként az előző rendszer prominenseit, egyházi személyeket, kuláknak bélyegzett parasztembereket, vagy csak simán a másként gondolkodókat kiáltva ki a nép gyilkosainak.

Érdekesnek tartom, hogy rövid időn belül az ellenzéki politikai paletta szinte minden résztvevője egy emberként sorakozott fel Márki-Zay mögé, aki továbbra is független jelöltként aposztrofálja magát, holott az MSZP, a DK, az LMP, a Liberálisok, a Momentum, az Új Kezdet, s persze velük együtt a Párbeszéd és az Együtt is beállt mögé, sőt, mint ahogyan az a politikai semmitmondástól röhejes leveléből kiderül, gyakorlatilag a Jobbik sem indít ellene senkit. Az a helyzet alakult ki, hogy az ellenzéki pártok nem indítanak saját jelöltet, magyarán ejtettek egy megyei jogú várost, Lázár János választókerületét, ahol pedig a parlamenti választások előtt szűk három hónappal közel 37 ezer választópolgáron mérhették volna le saját erejüket. Nem tették, s ennek több oka is lehet.

Ha Márki-Zay nyer, akkor ezek a pártok a támogatásért cserébe simán be fogják nyújtani a számlát. Amennyiben veszít, akkor ugyanezek az ellenzéki pártok könnyedén mondhatják azt, hogy nem az ő jelöltjük volt, ergo a kudarcot rá, vagy a többi formációra kenhetik. Ez csupán az egyik ok, a másik jóval prózaibb.

Hódmezővásárhelyen – a Fidesz-KDNP-n kívül – csak az MSZP és a Jobbik rendelkezik számottevő bázissal, a 14 fős testületben 2-2 képviselőjük van. Utóbbiakkal ezek szerint Márki-Zay egyeztetett, de a grémium 10 fős Fidesz-frakciójával nyilván nem, holott győzelme esetén velük kellene együtt dolgoznia. Az MSZP-én és a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok gyakorlatilag itt még papíron sem léteznek, szervezeteik tökéletesen ismeretlenek a helyieknek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nincs egyetlen kézzelfogható, helyi szinten bevethető politikusuk, aki eséllyel indulna a posztért. S ez már évtizedek óta így van, hiszen nagy általánosságban eddig is feltartott kézzel álltak ki bármilyen voksolásra.

Ez pedig tragikus, hiszen ez nem más, mint látszatdemokrácia, ahol nem épül ki a politikai értelemben vett váltógazdálkodás. Hódmezővásárhely tipikus példája annak, hogy a helyben működő ellenzéki erőknek mennyire nincsenek saját ötleteik, elképzeléseik, sőt rövidtávú terveik sem.  A vásárhelyi átlagpolgár látja ezt, felméri, hogy akik saját magukat sem tudják képviselni, azok őket sem fogják. Ezért legyint az egészre és nem fogja elhinni, hogy egy magát függetlennek való, ámde lassan egy tucat párt által tolt jelölt, az egymástól gyökeresen eltérő, sok esetben szembenálló nézeteket artikulálni tudja úgy, hogy közel ¾-es kisebbségben van a helyi testületben.

Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan 2018-ban, az országgyűlési választások előtt pár hónappal, hogy a Márki-Zay Pétert támogató ellenzéki pártok semmilyen politikai hasznot nem remélnek ettől, soha semmit nem fognak kérni, ha a jelöltjük netán győzne?

A politika nem fantasztikus film, hanem egy érdekvezérelt folyamat, ahol az ingyen kerül a legtöbbe.

Herczeg Sándor politológus