Kit támogat az MSZP és kit a Jobbik?

Szerkesztőségünk megkereste az MSZP és a Jobbik országos szervezetének szóvivőjét is, hiszen Hegedűs Zoltánon kívül más jelöltről nem értesült hivatalos forrásból a közvélemény.
Egyetlen kérdésre kerestük a választ:
– Van-e már polgármesterjelöltje ennek a két pártnak, vagy támogatnak-e valakit?
Az MSZP országos központjának munkatársa – Gyarmati Andrea -nem tudott érdemben válaszolni, de elmondta, hogy a helyi szervezet fogja nyilvánosságra hozni döntését.
A helyi szervezet vezetője, Dr. Kis Andrea érdemben nem válaszolt kérdésünkre. Elmondta, hogy hamarosan választ kapunk kérdésünkre. „A hamarosan lehet pár óra, de akár pár nap is.” – tette hozzá.
A Jobbik országos szóvivője – Mirkóczki Ádám– azonban úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri a hódmezővásárhelyi történéseket, és ezért a párt felső vezetésétől kell tájékozódnia. Későbbre ígért tájékoztatást.